Éléskamra – hiszen ilyenkor ősszel jól mutatnak a stelázsin a spájzban a gyümölcsökkel és zöldségekkel teli üvegek. Lekvárok, befőttek, savanyúságok, szörpök, melyek a nyár és az ősz ízeit hozzák vissza a zord és zimankós téli napokon. Bőven válogathatunk belőlük a Termelői Nap standjain.
A 25. jubileumi alkalmon a szintén jubileumát ünneplő 35. éves Fügedi Márta Népművészeti Egyesület is bemutatkozik portékáival és kézműves termékeivel. És ha már ősz, akkor gomba! A Miskolci Gombász Egyesület többek között igazi ritkaságszámba menő gombákkal készül a bemutatkozásra. A szalma édes illatával szalmabála-dühöngő várja a gyerekeket. Állatsimogatóval pedig a Miskolci Állatkert és Kultúrpark készül. Az idényzöldségeket – krumpli, hagyma – pedig vendégtelepülésként Hejőbába önkormányzatának sátrában szerezhetik be az érdeklődők. Hejőbábáról egyébként kosárfonók is jönnek.
Rajz- és fotópályázat eredményhirdetését és díjátadását is megtartják a „Közösségerősítés a generációk között MINŐIES-en” című EFOP-projekt keretében. A MINŐIES Alapítvány munkatársai és önkéntesei egyébként kézműves-foglalkozást is tartanak: kavicsfestés, krumplinyomda, papírszőlő készítés és más érdekességek. A talpalávalót fél 12-től kezdődően a Számadó zenekar húzza.
Jubileum pedig nincs meglepetés nélkül. Az ősz ízeivel – körtével, sütőtökkel, almával, birsalmával, szilvával – igazi pite parádéra várják a látogatókat délelőtt 11 órától a szervezők és a Desszertem kézműves cukrászda.