2024. augusztus 24. Bertalan
Élete végéig fegyházban a „macsétás” elkövető
minap.hu
|
2016. április 28. 15:27
|
frissítve: 2016. április 29. 10:33
A Miskolci Törvényszék első fokon – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása mellett – életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön azt a vádlottat, aki tavaly több késszúrással megölte ismerősét, majd néhány nappal később egy macséta jellegű fegyverrel rátámadt egy idős házaspárra.

     A vádlott 2015 januárjában Miskolcon bemászott korábbi ismerőse családi házának udvarára, hogy tőle pénzt, illetve egyéb értékeket szerezzen. Felmászott a ház tetejére, majd közvetlenül a bejárat elé ugrott, ahol szembetalálta magát a sértettel. Ekkor a vádlott a ruházatából elővett késsel, szó nélkül több ízben mellkason szúrta és belökte a szobába. A sértett összeesett. A vádlott a házban kutatni kezdett, ahonnan néhány doboz cigarettát, öngyújtót, készpénzt és egy mobiltelefont vett magához. Amikor a sértett magához tért, kiment a konyhába, a vádlott ezt észlelve további két alkalommal megszúrta, majd a helyszínről távozott. A sértett a helyszínen elhalálozott. 

macseta_tamadas_miskolc_ill.jpg

A vádlott fenti cselekménye elkövetése után néhány nappal megjelent korábbi főbérlője miskolci lakásában, és kérte, hogy adjanak neki szállást. Mivel az idős házaspár a kérésre nemet mondott, a vádlott a lakásból távozott, majd magához vett egy 33 cm pengehosszúságú macséta jellegű fegyvert, visszament a sértettek házába, és szó nélkül rájuk támadt. 

A törvényszék a vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett ellene, ezért az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat