Veres Attila 1934. november 7-én született Villányban. Az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán tanult, s díszletfestőként klasszikus tudással érkezett a Szegedi Nemzeti Színházhoz, részese lehetett a Vaszy Viktor-féle aranykorszaknak, s közreműködött a megújuló Szabadtéri Játékokon. Itt Varga Mátyás díszlettervező munkatársaként a békebeli módszerek elsajátítása mellett azonnal újíthatott, kísérletezhetett is. Hamar rájött, hogy minden előadás, minden díszlet más-más egyéni megoldásokat követel. 1959-ben érkezett a Dunántúl és az Alföld után Miskolcra, ahol egy életre szólóan megtalálta otthonát és hivatása helyét: 2007-ig volt a Miskolci Nemzeti Színház tárvezető-festőművésze.

Munkásságát a rendezőkkel, tervezőkkel való kreatív együttgondolkodás jellemezte: az adott feladatokhoz alkalmazkodva a klasszikus festői megoldások magas színvonalú alkalmazása éppúgy jellemezte, mint az új eszközökkel, technikákkal való kísérletezés. Munkái közül kiemelkedik a Peer Gynt monumentális Szfinxe 1983-ban, az 1984-es Rómeó és Júlia reneszánsz stílusú, festett panorámaképe. Több nyári színházi produkció - köztük a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpad A víg özvegy című előadásának - díszlettervezőjeként is dolgozott. De ott volt a Miskolci Csodamalom Bábszínház megszületésénél is, ő tervezte a nyitó előadás, a Jancsi és Juliska díszleteit.

1975 és 1983 között színházi fotózással is foglalkozott a Miskolci Nemzeti Színházban. Előadásképek mellett színészportrékat, illetve próbafotókat is készített. Színháztörténeti jelentőségűek többek között a Major Tamás, Jancsó Miklós, Csiszár Imre, Fodor Tamás miskolci rendezéseit őrző felvételei, kiemelkedőek az újvidéki nemzetközi színházi fotókiállításon díjazott munkái: az arany plakettel jutalmazott Lorenzaccio című produkció előadásképei, illetve Major Tamás Lear király alakításáról készített, oklevéllel elismert sorozat.

Sokoldalú színházi ember volt - nemcsak alkotóként, de szakszervezeti vezetőként is: a színház szakszervezeti bizottságának elnökeként a társulat egészére figyelt. De hivatalos pozíciójáról lemondva is próbált segíteni nehéz helyzetben lévő pályatársain. Felelősséggel figyelte, segítette környezetét. Első önálló kiállítását 1976-ban rendezte, s ekkor került válaszút elé: maradjon színházi ember vagy saját karrierjére figyelve képzőművészként a kiállítótermek világát válassza.

Maradt Thália szolgálója, így festőművészként ritkán volt lehetősége alkotásra. A nyolcvanas évek elejétől lett a diósgyőri Képzőművész Stúdió tagja. Részt vett a Teátrum Pincehely Galéria csoportos kiállításain, köztük a Secco Falka I. - művésztelep programjában, melynek eredményeképpen a TPG lépcső melletti, kis kápolnaszerű fülkéjében tizenhat művész festette freskó született. Sok szállal kötődött a Spanyolnátha csapatához. Gyarmathy Ferenccel részt vett a Miskolci Színészmúzeum alapításában, s a kezdetektől fogva vezette, szervezte az intézményben a színház nyugdíjasainak baráti köri programjait. 2006-ban Miskolc város Déryné-díjjal ismerte el munkásságát. Nyolcvanadik születésnapját kiállítással ünnepelték.

Hirtelen jött betegsége miatt az év tavaszától kellett nélkülöznie nem egy baráti-művészeti csoportnak, akik bíztak a visszatérésben, de korát meghazudtoló fiatalossága, ereje most az egyszer kevésnek bizonyult. 2018. december 14-én hunyt el.