2024. október 21. Orsolya
Elismerték a legjobb kutató hallgatókat az egyetemen
minap.hu
|
2017. február 16. 17:02
|
frissítve: 2017. február 19. 09:47
Tanárokat és diákokat díjaztak a Tudományos Diákkör ünnepségén a Miskolci Egyetemen csütörtökön. Tizenhét konzulens, negyvenkilenc első helyezett és az Esélyért Díj elismerésért versengő hallgatók részesültek kitüntetésben.

egyetem_tdk_mesterek_es_tanitvanyok_170216_ja_2.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A Tudományos Diákkör (TDK) igazi hungarikum. Itt nevelődnek önfejlesztéssel, társaikkal folytatott közös gondolkodással és szoros tanár-diák együttműködéssel a jövő talán legsikeresebb szakemberei, tudósai. Vadászné Bognár Gabriella, a Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke szerint ez az önképzés egy formája. – Itt ismerik meg az alapjait a tudományos gondolkodásnak - hangsúlyozta.

A mozgalomban részt vevő, tehetséges hallgatók és elkötelezett oktatóik kaptak elismerést csütörtökön a Miskolci Egyetemen tartott Tudományos Diákköri ünnepségen.

egyetem_tdk_mesterek_es_tanitvanyok_170216_ja_10.jpg

Torma András rektor köszöntőjében elmondta, diákként ő maga is részese volt a megmérettetésnek. – A hetvenes években írtam TDK-dolgozatot. Így tisztában vagyok vele, mekkora feladatot vállaltak magukra azok a hallgatók, akik jelentkeztek a tudományos mozgalom felhívására. Tavaly kétszázötvenhét dolgozat született, amelyek  sikeréhez szükség volt a tanárokra is - emelte ki.

A tehetséggondozás sok odafigyelést, energiát követel az oktatótól. Külön kell foglalkoznia a hallgatóval, motiválnia kell őt. A tanárok közül tizenheten kaptak díjat az ünnepségen.

egyetem_tdk_mesterek_es_tanitvanyok_170216_ja_22.jpg

Az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa 2010-ben alapította meg az Esélyért Díjat, olyan hallgatók és témavezetőik elismerésére, akik esélyegyenlőséggel kapcsolatos témában készítik dolgozatukat, vagy maguk is a fogyatékkal élőkhöz, illetve az etnikai alapon diszkrimináltakhoz tartoznak. Idén először két tanuló is megkapta ezt az elismerést. Berényi László egyetemi docens, a háromtagú bíráló bizottság egyik tagja elmondta, több szempontot is alapul vesznek a díjazásnál. – Lényeges, hogy mennyire fontos kérdést, valós társadalmi problémát vizsgál a dolgozat írója. További szempont a szakmaiság, s az is fontos, mennyire van készen a dolgozat. Tehát hogy csak felvet-e egy kérdést vagy azt meg is válaszolja - hangsúlyozta a docens.

Ferencsik Marcell, az egyik érintett elmondta, csak egy állomásnak tekinti ezt a TDK-dolgozatát. – Szeretnék továbbra is foglalkozni a témával, az úgynevezett  KIP-módszer szerepével a nyelvileg hátrányos helyzetű tanulók oktatásában. Nagyon sok interjút készítettem gyerekekkel, és szeretném elkészíteni kutatásom második fejezetét - mondta el.

egyetem_tdk_mesterek_es_tanitvanyok_170216_ja_25.jpg

A két díjazotton túl elismerésben részesült még a további négy olyan dolgozatíró is, aki az Esélyért Díjért versengett. Utánuk a TDK első helyezettjei kapták meg díjaikat. – Azt vizsgáltam, hogy hogyan néz ki egy ideális munkakörnyezet az úgynevezett "z" generáció számára. Szerintem fontos, hogy fiatalos, modern legyen – mutatta be kutatásának lényegét Csoma Orsolya Zita.

Díjazottak:

Konzulensek:

Bokányi Ljudmilla MFK egyetemi docens

Jobbik Anita MFK tudományos főmunkatárs

Mende Tokár Mónika MAK tanársegéd

Nagy Erzsébet MAK tudományos főmunkatárs

Vanyorek László MAK adjunktus

Tóth Zsolt GÉIK adjunktus

Takács György GÉIK egyetemi docens

Görgényi Ilona ÁJK egyetemi tanár

Hallók Tamás ÁJK egyetemi docens

Rácz Zoltán ÁJK egyetemi docens

Szegedi Krisztina GTK egyetemi docens

Süveges Gábor GTK tanársegéd

Heltai János BTK egyetemi tanár

Kasznár Attila BTK egyetemi tanársegéd

Lombay Béla EK professor emeritus

Lukács Andrea EK egyetemi docens

Szitka Rudolf BBZI főiskolai docens

A két Esélyért Díjas:

Szajkó Cintia BTK

Ferencsik Marcell BTK

I. helyezettek:

MFK

Bibor István

Lengyel Tamás

Sánta Viktor

Sebe Emese (társszerző)

Siska Orsolya (társszerző)

MAK

Balogh Tamás

Gyarmati Gábor

Parragh Dávid Máté

Rózsa Zsófia Borbála

Sepsi Máté

GÉIK

I. helyezettek, 2016. tavasz

Agárdi Anita (társszerző)

Debreceni Bálint (társszerző)

Dorogi Dániel

Erdei Réka

Ürmös Viktor

Varga Szilvia

I. helyezettek, 2016. ősz

Forgács Zsófia

Jámbor Péter

Keresztessy László

Kiss Róbert

Kiss Viktor

Kurilla Botond

Salamon Balázs

ÁJK

Bukodi Blanka Eszter

Gaál András

Harnócz Dorina Lilla

Herczeg Gergő Gábor

Kardos Sára Patrícia

Katona Balázs

Kovács Dóra

Ritó Evelin

Varga Aliz

GTK

Csoma Orsolya Zita

Gergely Zita

Lengyel Levente

Mogyorósi Gábor

Siska Eszter

Venczel Tamás Bence

BTK

Károly Dóra

Koseczki Dorina

Lőrincz Andrea

Nagy Erika

Prion Sándor

Swiderski Anna 

Tóth Réka 

Végh Emese

EK

Kozaróczy Kata

Szakter Réka

BBZI

Tóth Adrienn

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat