2024. május 06. Ivett, Frida
Elképesztő győzelem: mínusz háromról fordítottak a Jegesmedvék
minap.hu
|
2014. november 11. 22:16
|
frissítve: 2014. november 13. 10:57
A történelem ismétli önmagát: a Jegesmedvék ismét hihetetlen feltámadást produkálva győztek Érsekújváron.

A Miskolci Jegesmedvék hihetetlen lelki tartásról, mentális erőről tanúságot téve három gólos hátrányból is felálltak, és hosszabbításban megfordították a mérkőzést kedden este Érsekújváron. Az első harmad 8. perce gyors gólváltást hozott, hiszen előbb Hurtaj, 13 másodperccel később Fliszár talált be. A 15. percben Caladi találta meg az utat a miskolci kapuba, így a szünetre a hazaiak mehettek előnnyel. A második harmadban a csapatok testvériesen megosztoztak a gólokon, hiszen előbb Caladi, majd Metcalfe mattolta az ellenfél kapusát. A harmadik harmad rosszul kezdődött a Jegesmedvéknek, hiszen öt perc alatt két gólt is kaptak, azaz ekkor már három gólos hátrányba kerültek. Az idei Jegesmedve csapatot azonban az jellemzi, hogy egyetlen másodpercre sem adják fel, a legnehezebb pillanatokban sem roppannak össze, és így volt ez most is. Három perccel később Tóth szépített, a 17. percben pedig Metcalfe már csak egy gólra faragta a hátrányt. A végén jött a slusszpoén: 19 másodperccel a mérkőzés vége előtt Dudas egyenlített. A hihetetlen teljesítményre Dansereau tette fel a koronát, amikor a hosszabbítás 26-ik másodpercében belőtte a győztes gólt.

HC Nové Zámky - Miskolci Jegesmedvék

5-6 (2-1, 1-1, 2-3, 0-1)

Érsekújvári jégcsarnok 650 néző

V: Bachurik, Beniac, Pálkövi, Bedő

Gól: Hurtaj, Caladi(3), Frolik ill., Fliszár, Metcalfe(2), Tóth, Dudas, Dansereau

Kiállítás: 4 perc illetve 8 perc (+10 perc Gőz)

Miskolci Jegesmedvék: Duschek – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Metcalfe, Nagy, Szilágyi, Láda B., Cohen, Ritó, Becze, Tóth, Dansereau, Dudas, Vojtkó, Budai, Miskolczi, Dósa, Fliszár, Bálizs(k). Edző: Majoross Gergely. 

HC Nové Zámky: Cikanek – Huba, Lesko, Podstavek, Baron, Puchovsky, Domian, Stefanka O., Dubec, Hrudik, Hurtaj, Stefanka M., Král, Kowalczyk, Frolik, Uram, Caladi, Siska, Faith, Duris, Chrenko, Krajcovic(k). Edző: Slavomir Chlebec.

Majoross Gergely: - A mai mérkőzés legfontosabb tanulsága az volt, hogy van hitünk és kitartásunk a legvégső pillanatig. Ez az egyik leglényegesebb tényező, ha a végső sikert akarjuk elérni. Ma ugyan sok hibával játszottunk, de végig hittünk magunkban, ami meghozta végül a várt eredményt. Óriási fegyvertény a mai győzelmünk.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat