2024. május 08. Mihály
Elkezdődhet az M30-as folytatásán a nyomvonal kijelölése
Kóródi T.
|
2015. január 27. 18:27
|
frissítve: 2015. január 28. 14:50
Megkötötték a szerződést, kezdődhet a Miskolc és Tornyosnémeti közt húzódó 65 km-es új útszakasz nyomvonal kijelölése.
Nem

Ez csatlakozik majd az M30-as elkerülő úthoz. A környezeti hatástanulmány után kaphat engedélyt a kivitelező az építkezésre. A Tornyosnémeti és az országhatár közti 1,7 km hosszú, kétszer két sávos új útszakaszra még ebben a félévben kiírják a közbeszerzést, a munkát ősszel kezdik. A rövidebb útszakasz már 2016-ra elkészülhet.

– Az első ütem megvalósítását kétszer egy sávon tervezzük, amely úgynevezett félautópályaként vagy félautóútként kétszer kétsávossá fejleszthető a későbbiekben, tehát a cél az, hogy kétszer egy sávon induljon el rajta a forgalom és kétszer kétsávossá fejleszthető legyen – mondta el Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat