„Az említett keleti tehermentesítő út megépítése még az előző városvezetés településrendezési tervében szerepelt, amelyet nem hagyhatott figyelmen kívül a 2010-ben megválasztott városvezetés. Ezt megváltoztatni csak megfelelő szakmai alátámasztással lehet. Ehhez készült a szerdán bemutatott hatástanulmány.” – olvasható a közleményben.
Mint írják, Miskolc önkormányzata 2012 végén, uniós pályázaton jelentős összeget – mintegy 374 millió forintot – nyert a belváros tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítésére, megvalósíthatósági tanulmányterveire. A projekt 2015. június 30-án zárul.
– Ha a kötelező munkarészeket nem készítenénk el, akkor az önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége keletkezne. A 2015. március 31-i közmeghallgatáson bemutatott környezeti hatástanulmány is egy ilyen kötelező munkarész, a végeredménytől függetlenül – írja a Városháza.
A tervezésre megkötött szerződés értelmében a tervezőknek el kellett készíteni a környezeti hatásvizsgálati dokumentációt.
A projekt egyébként 4 részből áll, egyik eleme az említett útszakaszra, a Keleti tehermentesítőre vonatkozik. 2014 végére készültek el az előzetes környezetvédelmi vizsgálatok, melyek végeredménye – „a lakossági tiltakozásnak” is köszönhetően – az lett, hogy a Környezetvédelmi Hatóság elrendelte ugyanezen útszakaszokra a részletes környezetvédelmi hatásvizsgálatot. Ez a folyamat zárul most le. A hatóság figyelembe veszi a közmeghallgatáson elhangzott véleményeket, illetve a hatásvizsgálati dokumentáció szakmai munkarészeit. Ennek alapján hozza meg döntését.
A környezetvédelmi hatóság döntésétől függetlenül, az önkormányzat elállt az említett beruházás megvalósításától, miután kiderült, hogy a lakók ellenzik a keleti tehermentesítő megépítését.
A támogatott projekt egyébként mind a 4 tehermentesítő út megépítésének előkészítését tartalmazza. Visszalépni nem lehet ilyen esetben, hiszen akkor egyrészt nem készülne el a többi közúti fejlesztés hatástanulmányi dokumentációja, másrészt visszafizetési kötelezettség terhelné az önkormányzatot – zárul a közlemény.