2024. március 29. Aguszta
„Élményszerűen sajátítják el a nyelvet” – játékos angol tanulás a Százszorszép Óvodában
minap.hu
|
2018. június 11. 12:24
|
frissítve: 2018. június 13. 09:54
Játékos formában, élményszerűen gyakorolhatják az angol nyelvet a Százszorszép Óvodában már harmadik éve. Idén huszonhat gyermek vett részt a programban, hétfőn kiselőadás keretében be is mutatták tudásukat.

A gyerekek a mindennapi nyelvhasználat során sajátítják el az angolt, a Százszorszép Óvoda programjában. Szőnyi Márta intézményvezető szerint ez a korai szoktatás a nyelvhez segíti majd a gyerekeket a későbbi, iskolai angol tanulmányaikban is.

angol_oktatas_20180611_vcs_13.jpg

Fotók: Végh Csaba

Kiss János alpolgármester is szívén viseli az ügyet, ezért is támogatja a programot: kezdetben képviselői keretéből, mára pedig az önkormányzati költségvetésből, hiszen a városnak is fontos a gyermekek nevelése.

– Itt nem az a cél, hogy a gyerekek tökéletesen megtanuljanak angolul, hanem, hogy kedvet kapjanak bármilyen idegen nyelvhez. Ezért gondoltuk, hogy már óvodás kortól legyen erre lehetőég, itt ebben az óvodában. Hetente kétszer volt lehetőségük a gyerekeknek, hogy elsajátítsanak angol kifejezéseket, ismerkedjenek a nyelvvel – hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette, a legfontosabb az volt, hogy élményszerűen sajátítsák el a nyelvet, ne legyen kötelező házi feladat, és valóban élmény legyen számukra az angol nyelvvel való ismerkedés.

angol_oktatas_20180611_vcs_10.jpg

– Délelőttönként voltak a foglalkozások, ezeken egy angol nyelvtanár játékosan mutatta be az angolt az óvodásoknak. Folyamatosan angol nyelven beszélt nekik, a gyerekek mondókákkal, dalokkal sajátították el a nyelv szavait, kifejezéseit – ezt már Iglárné Mixtay Anitától, a csoport óvónőjétől tudtuk meg.

Báthori Gábor volt az az angol nyelvtanár, aki foglalkozott az apró nyelvtanulókkal. – A kisgyerekek nagyon sok mindent meg tudnak jegyezni, véleményem szerint idegen nyelv esetében a ritmusos, dallamos versek jelentik a legnagyobb segítséget. Ezeken keresztül sokkal könnyebben megjegyeznek egy-egy kifejezést vagy szót, és a későbbiekben, a tényleges angol oktatásban az ezzel a módszerrel berögzült szavak majd visszaköszönnek, és így könnyebben tudják tanulni az angolt – részletezte Báthori Gábor.

angol_oktatas_20180611_vcs_03.jpg

Évszakokról, az időjárásról, ünnepekről szavaltak mondókákat a hétfői bemutatón a gyerekek, akik még a reggeli bemelegítő gyakorlatok utasításait is angol nyelven kapták, és ezek alapján végezték el a feladatokat. Azáltal, hogy a fent említett hétköznapi dolgok angol megfelelőit tanulták meg, nem érződött idegennek, hogy nem anyanyelvükön használják a kifejezéseket, hiszen ezek olyan alapvető hétköznapi dolgokhoz kapcsolódnak, amely a legtöbb nyelvterületen azonos.

Kiss János alpolgármester angol mesekönyvekkel és angol süteménnyel ajándékozta meg a gyerekeket és az óvodát szép előadásuk után, hogy a kultúrával is ismerkedjenek ezáltal a legkisebbek.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat