2024. augusztus 19. Huba
Előzetesben a sajóvámosi gázoló
minap.hu
|
2018. január 08. 10:00
|
frissítve: 2018. január 09. 18:27
Elfogták és február 7-ig elrendelték előzetes letartóztatását annak a halálos balesetet okozó sofőrnek, aki január 3-án késő délután bódult állapotban ütött el egy embert, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

A gyanú szerint a férfi az esős időben, Sajóvámos belterületi, közvilágítással ellátott részén túl gyorsan vezetett, és ezért későn észlelte a jobb forgalmi sávban gyalogosan haladó sértettet, akit elütött. A gyalogos az ütközés hatására fejjel az első szélvédő jobb oldali szélének csapódott. A vezető ezt követően ugyan megállt, de végül segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az út murvás részén eszméletlenül fekvő ember a helyszínen meghalt.

A helyszínen, az útpadkán és a holttest közelében talált letört alkatrészmaradványokból beazonosították, hogy egy Ford Tranzit gépjárműről van szó, január 4-én pedig azt is, hogy kié. A gyanúsított az intézkedő rendőröknek elismerte, hogy ő ütötte el a gyalogost. Ekkor a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Az ingatlanban további marihuánának látszó növényi származékot is lefoglaltak.

A gyanúsított elrejtőzött, a helyszínre többször is visszatért, a gépjármű roncsolódásait igyekezett eltüntetni. Kettőtől tizenkét évig terjedő büntetés szabható ki. A nyomozási bíró a gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte. A végzés nem jogerős, a bíróság döntésével szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat