2024. június 02. Kármen, Anita
Elrendelték a letartóztatását a gyanúsítottnak, aki baltával támadt egy másik férfira
minap.hu
|
2018. július 08. 12:45
|
frissítve: 2018. július 10. 10:32
A Miskolci Járásbíróság augusztus 8-áig elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint Miskolcon július 5-én baltával sebesített meg egy másik férfit, aki rövid időn belül belehalt a sérüléseibe.

A sértett és a gyanúsított egy háztartásban éltek. A gyanúsított, a sértett, és a velük együtt tartózkodó két személy az adott napon szeszes italt fogyasztottak. Amikor az alkohol elfogyott, a gyanúsított élettársa kötekedni kezdett a sértettel. Ekkor a sértett a nőt aludni küldte, azonban az továbbra is bort kért és kiabált. A sértett odakiáltott a gyanúsítottnak, hogy jöjjön, és adjon neki, mire a gyanúsított kezébe vette az általa korábban talált baltát, és annak élével fejbe vágta a sértettet. Ennek hatására a sértett elesett, majd a gyanúsított még legalább 5-6 alkalommal vágta fejen az akkor már erősen vérző férfit, aki a kórházba szállítás során a mentőben elhunyt.

Figyelemmel az emberölés bűntettének büntetési tételére, amely 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés, bűnösség megállapítása esetén a gyanúsítottal szemben súlyos büntetés kiszabása várható. Erre tekintettel reális a veszélye a gyanúsított szökésének, illetve elrejtőzésének. A bíróság szerint az eljárási cselekményeken való részvétele másként nem biztosítható. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a vele hozzátartozói viszonyban álló tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást. Mindezek alapján a bíróság indokoltnak látta ügyészi indítványra a letartóztatás elrendelését.

A végzés nem jogerős, a bíróság döntésével szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat