Szögi Imre, Csobaj polgármestere köszöntötte a vendégeket, köztük Dusik Margitot, Soltész Teréziát és Somogyi Ilonát, helybéli málenkij robot túlélőket. Kifejtette, hogy az emléktáblával nagy erkölcsi adósságot törleszt a község. Kitért arra, hogy a „kis munkából” 22 hónap kényszermunka lett a Donyec-decencében. Csodának tekinthető, hogy az embertelen körülmények ellenére a 49 rabból 47-en, ha betegen, leromlott állapotban is, de hazatértek. Ártatlan civilek voltak, akik elhurcolása bűn volt, ezért erkölcsi, anyagi kárpótlás illeti meg az áldozatokat. Erről a rémségről is beszélni kell, emléket állítani az elszenvedőinek. 

„Hetven évvel ezelőtt, 1944 őszén vette kezdetét Magyarország szovjet megszállása, ami hihetetlen pusztítást, rablást, a civil lakosság szenvedését hozta magával” – helyezte történelmi térbe az eseményeket Mengyi Roland. A korszakot két kifejezés jellemzi a legjobban, a „davaj csaszi”, a rablás és a „málenkij robot” a kényszermunka szinonimája. A kommunista, szocialista időkben hiába próbálták felszabadításként beállítani a szovjetek bejövetelét, valójában csak egyik megszállót felváltotta a másik.

A Csobajon történtekről is megemlékezett a közgyűlés elnöke, amikor az 1945. január 24-én elhurcolt 49 polgárról, nőkről szólt. Ecsetelte a Donbasz ipari övezetben végzett nehéz munkát, az embertelen viszonyokat. „Mi adott erőt a túléléshez? A hit Istenben, a család- és a haza szeretete. Ez a három, ami végül hazahozta a túlélőket” – vont mérleget Mengyi Roland, aki felhívta a figyelmet az emlékezés fontosságára.

Darvas László római katolikus plébános megáldotta, megszentelte az emléktáblát, amely előtt a község diákjai az elhurcoltakra emlékezte 49 mécsest gyújtottak.