Az Avasi Gimnázium könyvtárában ma 5 raklapnyit pakoltak ki az új tankönyvekből, a munkába diákok is besegítettek. Legtöbben a közösségi szolgálat részeként vállalták a rakodást. Nagy Ákos például ezzel máris 4 órát teljesített a kötelező 50 órából.
A Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakközépiskolája és Szakiskolája könyvtárába is megérkeztek a földrajz, biológia, magyar nyelv és irodalom tankönyvek. Ide csaknem 4 ezer könyv érkezett ma. Puskásné Tóth Orsolya tankönyv-felelős ismertette, augusztus folyamán rendezik, rendszerezik a könyveket, és valószínűleg szeptember első hetében fogják a diákoknak kiosztani.
Idén először nem névre szóló csomagokban, hanem évfolyamonként érkeznek a könyvek. Országszerte 12 millió, a megyében pedig csaknem 870 ezer darab, összesen 12 milliárd forint értékben.
Idén már az elsősök, a másodikosok és a harmadikosok is ingyen kapnak tankönyvet, de a rászorulóknak sem kell fizetni érte. Idén a diákok 63 százalékának jut ingyen tankönyv. Tőczik Zsolt, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió érdeklődésére telefonon elmondta, a fizetős diákoknak és szüleiknek jó hír, hogy nem kell előre, már a nyáron kifizetni a jövőben átvett tankönyveket, hanem a Kello leszállítja először a tankönyveket, megbizonyosodik róla, hogy valóban leszállította, majd azt kiszámlázza a diákoknak.
Fizetni továbbra is csekken kell, ezt szeptember 15-ig tehetik meg a szülők. Augusztus 25-ig mindenhová eljutnak a tankönyvek. A megyében 363 iskolába szállít a Kello.