2024. május 10. Ármin, Pálma
Érmekkel és élményekkel tértek haza Argentínából
Kujan I.
|
2014. december 18. 13:40
|
frissítve: 2014. december 19. 18:02
Kimagasló eredményt ért el a Földes Ferenc Gimnázium két diákja a nemrégiben Argentínában, több mint 200 résztvevővel megrendezett nemzetközi természettudományos diákolimpián. Sajgó Mátyás ezüst, Novák Márk bronzéremmel, és természetesen rengeteg élménnyel tért haza a versenyről.

Néhány napja érkezett haza a két fiatal, Sajgó Mátyás és Novák Márk de találkozásunkkor is alig győzték fogadni diáktársaik és tanáraik gratulációit. A folyosón sétálva meg-megállították őket, hogy kezet fogjanak velük, érdeklődjenek a versenyről, élményeikről, s hogy néhány elismerő mondattal fejezzék ki, mennyire büszkék a diákolimpiát megjárt, ott kitűnő eredményt elért fiatalokra.

foldes_diakok_141216ml_3.jpg

Fotó: Mocsári L.

– Őszintén mondhatom, megérte az a rengeteg munka, amit a felkészülésbe fektettünk – mondta Mátyás, aki még az utazás előtt tett utalást arra, milyen tempóban és részletességgel veszik át gyakorlatilag az egész gimnáziumi kémia, fizika és biológia tananyagot a sikeres szereplés érdekében.

A természettudományos diákolimpiára több mint 30 országból körülbelül 200 diák érkezett, Magyarországról a miskolci fiúkon kívül még négyen utazhattak Argentínába. A verseny három fordulóból állt, a Földes diákjainak elmondása szerint a teszt könnyebb, az elméleti és gyakorlati feladatok viszont valamivel nehezebbek voltak, mint amire számítottak. A dobogós helyezésekért keményen meg kellett küzdeni: a teszt kitöltésére 3 óra állt rendelkezésükre, a kifejtős, számolási feladatokat is tartalmazó elméleti fordulóban 3,5 órát kaptak a megoldások kidolgozására, a gyakorlati részben 4 órán át kísérletezhettek. Az angol nyelvű feladatleírások megértésében kísérőtanáraik voltak segítségükre.

A fiúk szerint nemcsak a versenyzés volt izgalmas, hanem az ország is, sosem voltak még ilyen távol az otthonuktól. Sok szabadidőt kaptak, hogy az országgal ismerkedjenek, jártak az Andokban, és rengeteg diáktársukkal ismerkedtek meg, van, akivel hazaérkezésük óta is tartják a kapcsolatot.  Ajándékokkal érkeztek Argentínába a miskolci diákok, amiket elcseréltek, így van most már például ceruzájuk Hongkongból, vietnámi fakönyvjelzőjük és ausztrál és brazil kulcstartójuk.

– Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink között ilyen tehetségek vannak – mondta a Gimnázium igazgatója. Veres Pál külön is kiemelte: önmagában nem egyedülálló, hogy ilyen rangos megmérettetésen részt vehet a Földesből is valaki, az azonban, hogy egy versenyre két tanulójuk is kvalifikálja magát, még az olyan eredményes intézményekben is ritkán fordul elő, mint a miskolci Földes Ferenc Gimnázium.

– Iskolánk mindig hangsúlyt helyezett a természettudományos képzésre is. Nagy örömünkre hamarosan elkészül a természettudományos laboratóriumunk, ahol még eredményesebben tudjuk majd felkészíteni a tehetséges diákokat – tette hozzá Veres Pál.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat