2024. augusztus 23. Bence
Euro Kupa: előnyből várhatja a visszavágót a Fradi
waterpolo.hu
|
2018. január 25. 11:30
|
frissítve: 2018. január 26. 16:37
Ferencváros, vagy Miskolc? Az Euro Kupa egyik szerdai elődöntőjének egyik nagy kérdése volt, melyik magyar csapat menetelhet a második legnagyobb nemzetközi kupasorozat fináléjába. Az első felvonást hatalmas csatában, 13-9-re a Ferencváros nyerte a Komjádi-uszodában.

A meccs elején, Varga Dénes révén az első támadás végén máris magához ragadta a vezetést a Ferencváros. De nem kellett sokat várni a Miskolc első találatára sem, a harmadik minutumban Hornyák Olivér egalizált, ám egy gyors gólváltást követően, Szirányi Balázs jóvoltából újra az FTC került előnybe. Hamarosan jött azonban az újabb miskolci felelet, ezúttal Alex Bowen volt eredményes. A negyed végére is maradt még egy gólváltás, a Miskolcnál a nemzeti együttesben a napokban bemutatkozó Vadovics Viktor, a Fradinál pedig Stefan Mitrovics váltotta gólra csapata emberelőnyét, 3-3.

vizilabdafradi.jpg

A második játékrészt Varga Dániel távoli találata nyitotta, melyre rövidesen Sánta Dániel válaszolt. Az egyenlítő borsodi találat után Varga Dénes úszott meg, és Csoma Kristófot kicselezve megszerezte önmaga második, csapata ötödik gólját. Kuzmenko löketével újfent döntetlen állt az eredményjelzőn, majd újra átvehette volna a vezetést a Ferencváros, de Mitrovics ötméteresét a Miskolc kapusa biztos kézzel hárította. Mégsem 5-5-ös állásnál vonulhattak félidőre a csapatok, 7 másodperccel a második etap vége előtt ugyanis Varga Zsolt időt kért, 1 másodperccel a dudaszó előtt pedig Mitrovics javított, 6-5.

Ahogyan azt a mérkőzésen már megszokhattuk, a borsodiak nem engedték meglépni fővárosi riválisukat, menetrendszerűen érkezett az egyenlítés, Vadovics Viktor duplázta meg találatainak a számát. Sőt, a hajrában Szasa Misics centerből előnybe lőtte csapatát, azonban nem örülhetett sokáig a miskolci kispad, Vámos Márton ugyanis rögtön egalizált, Madaras Norbert pedig visszavette a vezetést a Fradinak. A végén Misics még kiharcolt egy büntetőt, ám Vadovics lövését Vogel Soma védte.

A döntés tehát az utolsó felvonásra maradt, sikerül-e meglépniük a zöld-fehéreknek, és megnyugtató előnyre szert tenniük, vagy sem. Nos, a negyedik negyedben beindult a ferencvárosi gyors, Varga Dániel góljával először vezetett kettővel az FTC, Nikics és Jaksics pedig tovább növelte a különbséget, míg a túloldalon a miskolci helyzetek kezdtek rendre kimaradni - a vendég gólcsendet Halek Márton törte meg végül. A végére még maradt egy gólváltás, Nikics találatára Bowen válaszolt, a 13-9-es ferencvárosi sikerrel végződő első felvonás végeredményét pedig Varga Dénes állította be büntetőből.

Varga Zsolt, az FTC mestere a győzelem ellenére nem volt megelégedve csapata játékával: "A hétvégi, UVSE elleni bajnokinkon is láttam, hogy nem vagyunk még játékban, ráadásul a Miskolc masszív, erős, jól összerakott csapat. Három negyedig nem játszottunk jól, vannak ilyen napok. Kicsit sokallom a kilenc kapott gólt, a védekezésen dolgozunk, amely a végére azért összeállt."

Eközben kollégája, Sike József így értékelt: "Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk elődöntőbe, de a bombaerős Ferencváros ellen ennyi jött ki. Azért hibáztunk többet, mert remek ellenfél ellen játszottunk, fizikailag rettentő kemény igénybevétel volt a mérkőzés. Elégedett vagyok, emelt fővel távozhatunk, de a négygólos hátrány sok."

Férfi Euro Kupa, Elődöntő, 1. mérkőzés

FTC-PQS Waterpolo–PannErgy-Miskolc 13-9 (3-3, 3-2, 2-2, 5-2)

A visszavágót február 28-án rendezik, a miskolci Kemény Dénes Sportuszodában.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat