2024. május 09. Gergely
Európai Roma Platform - leginkább panasznap volt
MTI
|
2015. március 17. 17:40
|
frissítve: 2015. március 19. 05:31
Leginkább panasznap volt az Európai Roma Platform most véget ért tanácskozása - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Brüsszelben a magyar közmédiának adott nyilatkozatában.

Mint mondta, az eszmecserén a civil szervezetek képviselői nagyrészt azt tették szóvá a megjelent politikusoknak, hogy a romák helyzete továbbra is rossz. Arról viszont nagyon kevés szót hallott, hogy mit jelent a szociális területen, a munkaügyben és az oktatás terén a felzárkózás. 

"Nem vagyok nagyon optimista, látok egyfajta egy helyben topogást" - fogalmazott Balog Zoltán.

Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt magyar kezdeményezés nyomán fogadták el az európai roma keretstratégiát, amely a lakhatás, a tanulás, a foglalkoztatás és az egészség ügyét, az ezzel kapcsolatos teendőket helyezte a középpontba. 

"Az antidiszkrimináció, az emberi jogi rész ott van a papíron, azt csak be kell tartani" - tette hozzá a miniszter.

Szerinte most ismét az hallható, hogy a gondok emberi jogi kérdést képeznek. A konferencián - mondta - sok szó esett a szegregáció elleni küzdelem szükségességéről, amit ugyan ő is fontosnak nevezett, de a prioritásokat illetően a konferencián nyert benyomásairól szólva nem titkolta ellenvéleményét.

"Azt a veszélyt látom, hogy két lépést teszünk előre, egyet hátra" - jegyezte meg, hangot adva azon álláspontjának, hogy igenis a munka és a tanulás témáját kell előtérbe állítani.

Ez - mondta - a jogegyenlőségi téma kezelését is könnyítené, hiszen sokkal könnyebb érvelni a diszkrimináció ellen, ha például jól képzett roma szenved el munkapiaci hátrányos megkülönböztetést.  

 "Amíg képzetlenek az emberek, addig marad a közfoglalkoztatás, ami nagyon fontos dolog, de az előszobája kellene, hogy legyen annak, hogy továbbmenjenek a szabad munkaerőpiacra" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

A magyarországi helyzetről szólva azt emelte ki, hogy az oktatás terén valóban van nagyon sok a tennivaló. Szerinte az, hogy az állam a saját kezébe vette az iskolákat, nagyobb esélyt ad országos felzárkóztató programok indítására. 

Újságírói kérdésre a miskolci romák ügyében kialakult konfliktusról szólva Balog Zoltán az érintett feleket -  a városvezetést, a romák képviselőit, illetve a közvetítő civil szervezetet - arra buzdította, hogy egymás közt beszéljék meg és rendezzék a helyzetet. Hozzátette azonban, hogy ha van igény kormányzati segítségre, akkor "áll rendelkezésre".

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat