2024. május 06. Ivett, Frida
Exkluzív interjút adott a Miskolci Naplónak a helyettes államtitkár
Iván Aurél
|
2016. január 09. 12:14
|
frissítve: 2016. január 11. 09:18
Országos nyilvánosságot kapott kedden a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele. Az iskola közalkalmazotti tanácsának elnöke szerint nem jól működik az oktatási rendszer. A felmerült kérdésekről megkérdeztünk más gimnáziumokat is és exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár is.

Kedden tette közé nyílt levelét a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának nevében Pilz Olivér, a testület elnöke. Ebben a háromoldalas dokumentumban szó esik a pedagógusbérekről,  az iskolák üzemeltetéséről, a tanárok és diákok leterheltségéről és a tanterv átalakításáról. Azt írják, hogy sokszor nem tudják, hogy ki vásároljon krétát, ha az elfogyott és ki cserélje ki a villanykörtét. A levélben panaszkodnak a tanárok túlterheltségére, arra, hogy a sok adminisztráció elveszi az időt a szakmai munkától. Szerintük sokkal nehezebb a diákoknak is, mint évekkel ezelőtt. Tovább is mentek, követelik, hogy a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel. Azzal zárták, hogy szeretnénk a felnövekvő generációkat jól felkészíteni az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek!   

herman_otto_gimnazium_160108_ja_3.jpg

Herman Ottó Gimnázium. Fotó: Juhász Ákos

Pilz Olivér, Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke azt mondta a Miskolc Televíziónak, hogy a szeptemberben esedékes 3,4 százalékos béremelés kevés, azt alig érzik meg. Hangsúlyozta, hogy ők nem a pénzért, hanem az egész új oktatási rendszer ellen emelték fel a hangjukat. Pilz Olivér azt is mondta: annak örültek, amikor elkészült a természettudományos labor az iskolájukban, de medicin labdára és rugós erőmérőre is szükségük lenne.


Milliárdos oktatási fejlesztések Miskolcon

Az oktatási rendszer valamennyi szintjén voltak fejlesztések az elmúlt években a városban. Miskolcon 32 óvoda működik, az elmúlt néhány évben az intézmények egyharmada megújult. Egymilliárd forintot költöttek rájuk európai uniós és önkormányzati forrásból. Korszerűsítették például 20 millió forintból a Diósgyőri Óvodát. A város azt tervezi, hogy a következő években folytatják a fejlesztéseket és az összes óvodát felújítják.

Általános iskolák közül az egyik leglátványosabb változáson a Bársony-Hunyadi ment át, amit tavaly ősszel kereszteltek át Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolára. Nemcsak a neve változott, de teljesen felújították és korszerű tornaterem épült csaknem 500 millió forintból. Mellette többek között megújult az Avastetői, a Fazekas, a Könyves Kálmán Általános Iskola is. Összességében 2010 és 2015 között csaknem 1,7 milliárd forintot költöttek a miskolci általános iskolákra.

Fejlődtek a középfokú intézmények is. Négy gimnáziumban is korszerű természettudományos labor épült. Elsőként a Herman Ottó Gimnáziumban készült el, amit a Lévay József Református Gimnázium, a Földes Ferenc Gimnázium, illetve az Avasi Gimnázium hasonló jellegű fejlesztései követtek. Ezek összesen több mint egy milliárd forint értéket hoztak Miskolcra. Tavaly a Földes Gimnázium igazgatója azt mondta: a labor nagyon népszerű, szeretik a fiatalok, hiszen ez már 21. századi színvonalú.

Több intézményre – például a Herman Ottó Gimnáziumra is – napelemek kerültek a múlt évben. Miskolc a Green City mozgalom mintavárosaként épített ki csaknem 50 millió forintból korszerű rendszert három iskolában. A mintegy 380 négyzetméter felületű napelem-rendszer összesen 51.443 kWh villamos energiát termel. Ezek segítségével a három miskolci intézmény az éves áramdíjának mintegy tizennyolc százalékát takaríthatja meg, és ez az összeg megközelítheti a kétmillió forintot is.


Szűcs Tamás, a Földes Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanács elnöke azt mondta: ők már korábban tudtak a hermanos levélről, amit inkább segélykiáltásnak tartanak. Csütörtökön szerveztek titkos szavazást a csatlakozásról és a voksolók túlnyomó többsége támogatta a Herman kezdeményezését.

Schmidtné Törő Ágnes, az Avasi Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy részben uniós elvárás volt, hogy az oktatási intézmények belső önértékelési rendszerét újítsák meg. Szerinte egy ilyen változtatáshoz idő kell, akár 10-15 év is. Szerinte ugyan vannak nehézségek a rendszerben, de ezeket közösen kell megoldani és időt kell hagyni az átalakításhoz. Folyamatosan kell egyeztetni az érintetteknek. Az igazgatónak a nyílt levél stílusa nem tetszik, szerinte nem a sajtóban kell üzengetni, hanem minél több szakmai egyeztetést kell megtartani.

sipos_imre.jpg

Sipos Imre: folyamatosak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel

Sipos Imre, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára exkluzív interjút adott a Miskolci Naplónak. Az államtitkár szerint azt, hogy ki vásárolja meg a villanykörtét és a krétát, arról az iskola és az üzemetető képviselőjének kell egymással egyeztetni. Olyan nem fordulhat elő, hogy a működéshez szükséges eszközök nem állnak rendelkezésre. Az adminisztrációs terhekkel kapcsolatban azt mondta: a pedagógus előmenetellel összefüggő elvárásokon változtatni fognak, hogy minél kevesebb dokumentumot kelljen ehhez a tanároknak elkészíteni. A diákokkal kapcsolatos adminisztráció pedig nem bővült, abban változás nem volt.


KLIK vagy MKMK? – oktatási intézmények üzemeltetése

Az oktatási rendszer átalakítása után kettévált az általános és középiskolák szakmai irányítása és az üzemeltetése. Ez azt jelenti, hogy míg a pedagógusoknak az igazgató a felettese, a karbantartóknak vagy a portásnak nem ő, hanem az üzemeltető, Miskolcon a Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) vezetője. 

Ha például a pedagógus valamilyen meghibásodást észlel, azt a portán elhelyezett hibabejelentőbe kell beírja. Ha az iskolában dolgozó karbantartó nem tudja elhárítani a hibát – a központban dolgozó és a szükséges képzettséggel rendelkező beosztott javítja azt meg. Tavaly 1595 ilyen hibajelzés érkezett az MKMK-hoz, annak 60 százalékát hét napon belül elhárították.

A Herman Ottó Gimnázium vezetése szeptember végén kereste meg írásban az MKMK-t. Azokat a karbantartási feladatokat, amelyek az iskola biztonságos üzemeltetéséhez szükségesek (fűtési rendszer, balesetveszélyes burkolat javítása), már elvégezték a központ munkatársai. A vészvilágítási rendszer felújításához szükséges anyagokat beszerezték, a lekerített szabadtéri színpad fém tartóelemeinek eltávolítását elvégezik. Minden olyan kérést, amely az iskola működését nem gátolja, betervezett az MKMK.


Abban egyetértett a pedagógusokkal és a diákokkal, hogy felül kell vizsgálni a tananyag mennyiségét és az oktatást közelebb kell vinni a valósághoz. Azon dolgoznak, hogy csökkentsék a kötelező tananyag mennyiséget. Sipos Imre szerint még 2-3 év kell ahhoz, hogy az új rendszer a jelenleginél gördülékenyebben működjön.  

A pedagógusok munkáját maximálisan elismerjük, támogatjuk, a diákoknak és a szülőknek pedig nem kellene érezniük semmit a változás nehézségeiből – fogalmazott az államtitkár.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat