A migránsözön, és annak következményei teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy napjainkban kétféle valóság van. Van az igazi, a gyakorlati, amit nap, mint nap szagolunk, megélünk, megtapasztalunk… S van (volt?) a szakállas nőket bálványozó, elhülyített Európa politikailag korrekt, virtuális „valósága”, a maga rögeszméivel, tolerancia-diktatúrájával. Ez a kétféle valóság eddig úgy-ahogy megvolt egymással párhuzamosan, most azonban, a migráns-roham következtében, lassan elkezdtek összeérni. S ahol összeérnek, ott balhé van. (Lásd pl. a kölni események, és a többi.)

Mi is kaptunk egy jókora adagot itt a végeken a jogvédők és támogatóik politikailag korrekt valóságából, s a két említett párhuzamos nálunk migránsok nélkül is régóta elkezdett már itt-ott összeérni. Tudniillik soha nem fogják tudni lenyomni a magyar társadalom torkán, hogy egyesekre nem vonatkoznak a törvények, gyakorlatilag bármit megtehetnek, mert hát tolerancia van. Ha mondjuk simára lepusztítanak egy ingatlant, fütyülnek a rezsifizetési kötelezettségre, s jó kedvükben esetleg itt-ott még a környéket is rettegésben tartják - evidens, hogy adott esetben, társadalmi összefogással jár nekik egy újabb lakás, ahol majd kezdhetik mindezt elölről.

Milyen üzenete lenne ennek egy tisztességes, fiatal család felé, amely talán hosszú évek óta takarékoskodik, meg gürcöl, hogy lakáshoz jusson valahogy? Vagy a nyugdíjas felé, aki inkább az ennivalón spórol, de mindig pontosan befizeti a rezsit? Bizony, aki nem tesz eleget a fizetési kötelezettségeinek, és nem tartja be a törvényeket, azt mindenhol hátrányosan meg szokták különböztetni. Egy jogállamban kötelezettségek is vannak, s ez alól nem ment fel sem a bőrszín, sem a nemi, vallási, és egyéb hovatartozás.

Egyébként azokat is csak sajnálni lehet, akikkel elhitetik, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvények, nekik minden csak úgy „jár”. Kiölve belőlük ilyen módon a motivációt a valódi felzárkózásra, beilleszkedésre, s folyamatosan, tudatosan fenntartva a társadalmi feszültséget, konfliktus-helyzeteket. Ők is csak tologatott gyalogok azon a hatalmi sakktáblán, ahol mindig az a játszma tétje, hogy tudnak újabb és újabb fogást találni a magyar kormányon. Mert hát igazából ez motiválja a Miskolcot érő, egyre összehangoltabbnak tűnő támadásokat, és ezt bizonyította Colleen Bell amerikai nagykövet humoreszkbe hajló felbukkanása is, a Számozott utcákban.

Egyik munkatársa meg tudta állni nevetés nélkül, amikor lenyilatkozta, hogy az USA külügyminisztériuma kiemelt figyelemmel kíséri a Számozott utcák sorsát – jelen sorok írójának nem sikerült. Teljesen nyilvánvaló, hogy az orosz-ukrán válság, az Iszlám Állam és a közel keleti konfliktusok mellett, az amerikai külügyben a Számozott utcák ügye is prioritást élvez. (Azóta is azt várom, mikor fenyegeti meg John Kerry külügyminiszter légicsapásokkal Miskolcot, a kilakoltatások miatt.)

Mindenesetre úgy tűnik, az irányított migráns-özönnel hál’ Isten jó nagy öngólt lőttek a tolerancia önjelölt bajnokai, s lassan a békésen, nyitottan szendergő, politikailag korrekt módon agymosott Európa is kezd rájönni, hogy jóból (MÁS-ságból) is megárt a sok.

A sokk.