– A farkas nem szelídíthető meg, az ember közelében élve is vadállat marad, ezért ritka élmény közel menni hozzá és megérinteni. Lobo és Mira kifutójába léphettünk be. Fidzsi és a többi vakvezető kutyus csak egy darabig kísérhettek el minket, ide nem tehették be a lábukat – mondta el az egyik résztvevő, Sápi Dóra. Mielőtt beléptek volna a farkasok kifutójába, Szilágyi István gondozó elmondta, hogy a farkast sosem szabad összekeverni a kutyával. A kutya alatta van a táplálékláncban, számára zsákmányt jelent.

Dömötör Dóra és Szilágyi István kölyökkora óta neveli azt a két farkast, akikhez óvatos léptekkel, egyenként léptek be a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola barátai. A farkas nem függ az embertől, nem is nagyon lehet képezni, ezért mindenképpen óvatosnak kell lenni vele, és be kell tartani a szabályokat: a zsebekben nem lehet étel, még papírzsebkendő sem, és nyitott tenyérrel kell belépni hozzájuk, hogy a farkasok tudják, nincs semmi a látogatóknál.

Tóth Milán a kifutó ajtaja előtt állva elmondta, van benne némi félelem. Ehhez Szilágyi István annyit fűzött hozzá, hogy ez a természetes, ő azokon szokott csodálkozni, akik nem félnek.

„Tócsákat, sárfoltokat kerülgetve eljutottunk egy emelvényhez, ami leginkább egy asztalkára hasonlított. Elsőnek Mira ugrott fel a dobogóra. Erre már a testvére, Lobo is megérkezett és kitúrta a hugit. Az ismerkedés vége felé Lobo olyannyira szimpatikusnak talált, hogy farkaspuszikat osztogatott az arcomra, sőt, kétszer még a vállamra is felmancsolt” – mondta a találkozást követően Sápi Dóra.

A kezdeti ismerkedés után, óvatosan meg lehetett érinteni a farkasokat. Dömötör Dóra és Szilágyi István végig testközelben volt, és megtanította, hogy sosem szabad a farkas fejét simogatni, ahonnan más esetben a támadás érkezhet, viszont a hasa alját, hátát megérinthették. Közel hajolva meglepő volt, hogy a farkas bundájának nincs szaga. Szilágyi István elmondta, hogy ennek a zsákmányszerzésben van jelentősége.

„Fantasztikus élmény egy ilyen vadállatot megsimogatni, kézből etetni, és még puszit is ad” – mondta Tóthné Kiss Orosz Mária. A farkaskaland után Milán is feloldódott, és mosolyogva mondta: „Először volt bennem para, de azután, amikor bementem, úgy gondoltam, hogy úgy is mindegy. Örültem, hogy nem lettem ebéd vagy uzsonna.”

A barátkozásban elmélyülve elhangzottak olyan sóhajszerű mondatok is, hogy „jaj, de cuki”, ezekre Szilágyi István azonnal lecsapott: „Nem cuki, hanem vadállat. A te vakvezető kutyád a cuki.”

„Érdekes mennyire erős, kemény, határozott energiájuk van a farkasoknak a cuki labradorok után. Egészen más élmény, de fantasztikus” – mondta Vincze Zsuzsanna. Szilágyi István hasonlóan foglalta össze a lényeget: „Más energiák működnek bent, ha bemész a farkasokhoz. Az energia sokakban lecsapódik, a legmorózusabb ember is másfél napot bírt ki, és utána írt nekünk, hogy csodálatos élmény volt.”

A Medveotthonban ez volt az első alkalom, amikor látássérült látogatókat vittek be a farkasok kifutójába. Munkakutyákkal már van tapasztalatuk, és elmondták, hogy velük másként viselkednek a farkasok. Megfigyelték, hogy egy jól fegyelmezett kutyához egészen másként viszonyulnak, mint egy cuki kategóriába tartozó társállathoz.

Ez így volt Szabó Debora kutyájával is, akivel kivételesen elsétálhattak az egyik kifutó előtt a gondozók felügyelete mellett. Kivételes eset volt, mert a kutyákkal nem szabad ilyen közel menni a farkasokhoz, erre a jelenetre a gondozók kérésére került sor. Mindenki izgatottan várta, hogyan reagálnak a farkasok és a vakvezető kutya.

„Azt hittem, hogy amikor végigmegyünk a farkasok kifutója mellett, Emi jobban érdeklődik majd irántuk, de ő biztosan vezetett tovább ebben a különleges helyzetben is. Közben a farkasok mellettünk haladtak a kerítés mögött, néhányat kaffantottak, mintha jeleznék, hogy itt vannak, számomra is, aki nem láttam volna, ha néma csendben követnek” – mondta Szabó Debora.

A vakvezető kutyák örömmel fogadták a kalandból visszatérő gazdáikat, érezték rajtuk a farkasok szagát, de úgy viselkedtek, mint máskor, amikor a gazdiknak örülnek.