Ezen persze annyira nem csodálkozhatunk, főként, ha tudjuk, hogy jelenleg a nem magyar állampolgárok létszáma az összlakosságon belül mindössze 1,3 százalékot tesz ki. Ez a szám elenyésző a nagy európai országok hasonló adataihoz képest. Valóban nem nagyon látunk hazánkban az utcán, főleg vidéken „idegennek kinéző” embereket. A dolog azonban nagyon úgy áll, hogy ez hamarosan meg fog változni. A legfrissebb számokat látva-hallva mindenképpen.

Az idén február 10-ig, tehát másfél hónap alatt már 22 ezer bevándorlási kérelmet benyújtó idegen érkezett Magyarországra, vagyis a tavalyi egész évre vonatkozó szám fele! Ha minden így maradna, akkor 2015-ben a hivatalnak nagyjából 200 ezer menedékkérelmet kellene elbírálnia. Annak a hivatalnak, amelyet évi 2-3 ezer ügyre hoztak létre. Történelmi időket élünk! Elért bennünket a bevándorlási válság. Eddig a karosszékben hátradőlve csóválgattuk a fejünket és sóhajtóztunk álszent módon, amikor Anglia, Németország, Ausztria, vagy Franciaország bevándorlási problémáiról beszéltünk, de leginkább viccelődve emlegettük a gyarmati idők bűneit, meg az isteni igazságszolgáltatást. És örültünk, hogy annyi más baj mellett legalább ez nem érint bennünket, mondván, mi nem cél-, legfeljebb tranzitország vagyunk a nagy nemzetközi népvándorlás rendszerében. Ennek most úgy néz ki, vége. Pontosabban, lehet, hogy még egy ideig tranzitország maradunk, de mint ilyen is súlyos problémákkal fogunk szembenézni. Ha ugyanis a kérelmük elbírálása előtt innen Ausztria felé távozó bevándorlókat a célországok visszazsuppolják, akkor a jelen állás szerint évente 100-150, esetleg 200 ezer ember kétszer néhány hetet fog nálunk állomásozni. Még akkor is, ha jogunk lesz őket kiutasítani az országból, ez óriási költséggel fog járni. Ma, naponta minden menekült ellátása 4 ezer forintba kerül, plusz a szállításukhoz szükséges logisztikai költségek, és az új, megépítendő szálláshelyek költségei. Ránézésre is látszik, hogy a dolog kezelhetetlen. A mi szintünkön mindenképpen az. Persze, ilyenkor szokás azt mondani, hogy lassan a testtel, nem eszik olyan forrón a kását. És ehhez hasonló bölcsességeket. A helyzet azonban nagyon úgy néz ki, hogy elérkeztünk oda, amitől annyira tartottunk.

A kormány, élén a miniszterelnökkel, ezért véleményem szerint teljes joggal tartja a problémát elsőrendű fontosságúnak. Az ellenzék pedig súlyosan téved, ezúttal is. Téved akkor, amikor azt gondolja és mondja, hogy ez megint csak egy elterelési akció a kormánypárt részéről, de téved akkor is, amikor pusztán bagatellizálja a problémát. Szúnyog Szabolcs például így fogalmazott a Népszavában: „Ahogy nincs semmiféle kapcsolat a roma identitás és a bűnözés között, az iszlám kultúra és a terrorizmus között sincs. Keresztény őseink a vallásháborúk idején a mai terrorizmusnál rettenetesebb tetteket követtek el.” Kérdés, hogy ezzel a felelőtlen szövegeléssel mennyivel vagyunk beljebb. Az iszlám kultúra és a terrorizmus között valóban nincs kapcsolat, de ez nem akadályozza meg az iszlám vallásúak egy részét abban, hogy a keresztény kultúrájú Nyugat ellen forduljanak fegyverrel és a terrorizmus eszközeivel. És ez a probléma mára olyan méretűvé vált az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenységével, hogy súlyos tévedés, sőt talán bűn bagatellizálni. Az Iszlám Állam hadat üzent a keresztény Nyugatnak, és meghirdette a középkori iszlám birodalom visszahódítását. Obama elnök és több nyugati ország vezetője nagyon komolyan veszik ezt, és folyamatosan bombázzák az Iszlám Állam által elfoglalt területeket, Orbánnak ellenben nincs joga megpróbálni megelőzni a bajt, ő rémeket lát, és csak a Jobbik kenyerét veszi el.

Felületesen szemlélve persze bele lehet látni Orbán mondataiba az idegenektől való ösztönös félelmet, a választási propagandát, sőt a xenofóbiát is, de nem érdemes, mert, amint látjuk, ennél már régóta többről van szó. A miniszterelnök ráadásul rámutatott egy másik létező problémára. Azokban az EU-s országokban, amelyekben a gazdaság nem küzd krónikus munkaerőhiánnyal, és amelyek családtámogatási rendelkezésekkel szeretnék megoldani a demográfiai problémájukat, mint például mi is, Európa nem megfelelő eszközökkel és főként lassan kezeli a bevándorlási problémát. Amit most a magyar miniszterelnök fog kérni az Uniótól, nevezetesen, hogy az országba érkező menedékjogkérőket lehessen azonnal őrizetbe venni és ezzel megakadályozni, hogy fölszívódjanak, azaz becsapják a magyar hatóságokat, valószínű, hogy elsőre ki fogja verni a biztosítékot. Szinte halljuk az európai szocialistákat és liberálisokat, amint ismételgetik maguk közt a mondatot, amit egy bizonyos Beck Tamás publicista is leírt a Népszavában: „Egy kabinet migránsokkal kapcsolatos álláspontja egyúttal demokratikus elkötelezettségének fokmérője is.” Jajjaj.

Véleményem szerint mégis van remény a magyar álláspont keresztülverekedésére, hiszen a nyugati vezető politikusok a publicistákkal szemben a maguk bőrén, közvetlenül tapasztalják meg a bevándorlás okozta problémákat. És Merkel, Cameron, Hollande, de már annak idején Mitterand is ki-kimondta, megvilágosodott pillanataiban: bármilyen szomorú is, de a saját országunkban nem vagyunk képesek megoldani a világ nyomorát.