2024. május 06. Ivett, Frida
Felháborodtak a miskolci nyugdíjasok: nem tudják elfogadni, hogy bulizós öregeknek nevezik őket
Farkas Ildikó/minap.hu
|
2015. november 03. 16:59
|
frissítve: 2015. november 04. 17:39
Felháborítónak tartják a miskolci nyugdíjasok, Jakab Péter jobbikos frakcióvezető nemrég tett kijelentését. Az ellenzéki politikus azt közölte, hogy a Fidesz a Salkaházi Programban a Fásy mulatóval és az évi egyszeri tízezer forintos juttatással megvásárolja a nyugdíjasokat. Megszólalt az ügyben a polgármester is. Kriza Ákos szerint elszomorító, hogy a Jobbik egy életet ledolgozó generációt bulizó nyugdíjasoknak nevez.
Nem

salkahaz_szureti_151002ml_45.jpg

Fotó: Mocsári László

    „Nem az a gazdasági fejlődés, hogy van Lovagi Tornák Tere meg ingyen buli a sportcsarnokban, ez is fontos, de nem gazdasági fejlődés.” Ezt mondta az októberi közgyűlésen Jakab Péter jobbikos frakcióvezető. Később közleményt is kiadott, amelyben az olvasható, hogy a Salkaházi Programban a Fásy Mulatóval és az évi tízezer forinttal a Fidesz megvásárolja a nyugdíjasokat. Az idősek felháborodtak a jobbikos kijelentésen.

nyugdijasok_151103_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

– Igen, megrökönyödtem ezen a kijelentésen, ugyanis nem érzem azt, hogy ő mint egy fiatalember jogosult volna arra, hogy azok a nyugdíjasok, akik Miskolcon és a városért ledolgozták az életüket, ilyen kritikát kapjanak – mondja Albert György miskolci nyugdíjas. Azt mondja: tiszteletlenségnek tartják, és nem tudják elfogadni, hogy bulizós öregeknek nevezik őket.

nyugdijasok_151103_fkcs_6.jpg

– Amikor meghallottam a jobbikosoknak a megnyilvánulását erről a Salkaházi Programról és minden olyan, általa szervezett kulturális és egyéb eseményről, amit irányunkba megtett a város, a városvezetés, és ők ezt így reagálták le, hogy 10 ezer forintért megvesznek minket, ezt teljesen felháborítónak tartottam. Ezt Kövérné Domokos Ágnes nyilatkozta a Miskolc Televíziónak.

A jobbikos kijelentésről beszélt nemrég Miskolc Holnap című műsorunkban Kriza Ákos is. A polgármester azt mondta: a Salkaházi Programmal a város a munkával eltöltött évtizedeket köszöni meg nyugdíjasainak. 

– Nagyon elszomorító és nagyon megdöbbentő, hogy egy olyan programhoz, ami a munkában eltöltött életévekhez kapcsolódik, vagyis azt a generációt próbálja meg támogatni, amelyik egy életen át dolgozott, akkor ők csak bulizó nyugdíjasokról beszélnek – mondta Kriza Ákos polgármester a Miskolc Holnap című műsorban.

A Salkaházi Program tavaly indult és azóta kulturális rendezvényekkel is bővült. Hatalmas sikere volt például a szüreti batyus bálnak. A Generali Arénában október elején csaknem ezer szépkorú szórakozhatott önfeledten. Emellett személyi riasztót és betörőriasztó ajtóéket igényelhetett, valamint 10 ezer forintos egyszeri juttatást is kapott a programban résztvevő több mint 30 ezer idős miskolci nyugdíjas.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat