2024. szeptember 13. Kornél
Felújított környezetben pihenhetnek a piros-fehér emeletrészen
minap.hu
|
2017. szeptember 27. 11:26
|
frissítve: 2017. szeptember 29. 22:52
Összefogott a DVTK és a Tankerület, hogy a még általános és középiskolában tanuló sportolóknak felújítsa kollégiumi környezetét a Petőfiben. Csöbör Katalin, a terület országgyűlési képviselője elmondta, fontos, hogy gyermekeink boldogok és sikeresek legyenek mind tanulmányaikban, mind pedig a sport területén. Ehhez pedig minőségi pihenésre van szükségük.

Akadémiai szintnek nevezték el a Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium második emeletének egyik részét. Itt laknak ugyanis azok az általános és középiskolás fiúk, akik a DVTK utánpótlásában futballoznak, több mint negyvenen. A piros-fehér színben lévő folyosó felújítását a Miskolci Tankerületi Központ és a Diósgyőri Labdarúgó Akadémia közösen, együttműködve valósította meg.

Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, az összefogás a gyerekekért van. – Nem mindegy, milyen körülmények között pihennek, akik sportban és tanulmányaikban is szeretnének sikeresek lenni. Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen fontos projekt átadásán részt vehetek. Együttműködéssel csodákra képes az ember.

dvtk_kollegium_170927ml_9.jpg

A tizennégy szobába a bútorokat a Diósgyőri Labdarúgó Akadémia biztosította több mint ötmillió forintért. – Tavasszal látogattuk meg a kollégiumot, és akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy szorosabbá kell tennünk az együttműködést, és javítanunk kell az épület állapotán – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – A DVTK egy vonzó név, mégis fontos, hogy ezen túl is nyújtsunk pluszt a szülőknek, akik ránk bízzák gyermekeiket.

dvtk_kollegium_170927ml_8.jpg

A Miskolci Tankerületi Központ több mint kétmillió forinttal járult hozzá a felújításhoz. – Az összeg fedezte egyebek mellett a festést, a vizes blokk új burkolatát és egy kis teakonyha kialakítását, hogy megfeleljen az intézmény a modern kor követelményeinek – nyilatkozta László István tankerületi igazgató. – Nem új keletű az együttműködés, de intézményesített formában most először történik valami.

dvtk_kollegium_170927ml_17.jpg

A kollégium egyik lakója, Filkóházi Dávid szépnek találta lakhelyét. – Kazincbarcikai vagyok, már tíz éve focizom. Eleinte a Sajóvölgyénél voltam, másfél éve játszom a DVTK-nál. Kilencedikes vagyok a Magisterben, és most költöztem be Miskolcra, eddig bejárós voltam. Jól érzem itt magam.

dvtk_kollegium_170927ml_19.jpg

Katona Ferenc önkormányzati képviselő reményét fejezte ki, hogy további sportágakkal bővül majd a kollégium, hiszen a futballon túl a Jegesmaciknak is laknak itt sportolóik, mintegy húszan.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat