Fernando Fernandez, a DVTK vezetőedzője elmondása szerint úgy érzi, fejlődik a csapat, viszont pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy előre tudjanak lépni a tabellán. Bár idegenben nem túl sikeres a Diósgyőr, de a vezetőedző bízik a csapatában, és reméli, a Vidi meccs egy fordulópont lehet, a csapat teljesítményét illetően.
– Az előző bajnokságban és az idei szezon elején nagyszerűen szerepelt a Honvéd, de a legutóbbi három mérkőzésén nem tudott győzni a csapat, sőt, még gólt sem lőttek, pedig nagyon jó támadóik vannak Danilo és N'Gog személyébén, akik rengeteg labdát juttatnak az ellenfél tizenhatosára – nyilatkozta Fernando, hozzátéve: mindig nehéz a kispestiek ellen játszani, de bízik a sikeres szereplésben.
A szakember szerint a Honvéd elleni meccsen nagyon fontos, hogy a második szándékból érkező labdák fölszedésében erős legyen a Diósgyőr, s a múltkori "kompaktságnak" is meg kell jelennie a csapat játékában. – Több olyan labdabiztos játékosunk van, akik ha meg tudják valósítani a pályán is azt, amit egyébként tudnak, ami megvan bennük, az sikert hozhat – hangoztatta a vezetőedző.
Fernando Fernandez arra is kitért, hogy természetesen minél előbb el szeretne mozdulni a csapat jelenlegi helyzetéből. Egy bajnoki évad azonban olyan, mint egy maraton, és a bizonyítványt a végeredményről csak májusban állítják ki.
A mérkőzés, különleges időpontban, 14.45-kor kezdődik szombaton, a Hidegkúti Stadionban.