2024. május 28. Emil, Csanád
Fesd a várost színes(ebb)re - új köntösben a Fazekas utcai aluljáró bejárata! (Képgalériával!)
minap.hu
|
2018. szeptember 21. 12:31
|
frissítve: 2018. szeptember 23. 17:55
Új street-art (utcai művészeti) alkotások létrehozására hirdetett városszépítő pályázatot a közelmúltban Miskolc önkormányzata, Fesd a város színes(ebb)re címmel . A felhívásra 15 ötletesebbnél ötletesebb pályamunka érkezett be, a nyertes Gregovszki Gábor „Alsó világ őrzője” című munkáját mostantól a miskolciak is megcsodálhatják a Fazekas utcai aluljáró bejáratánál.

Pfliegler Péter alpolgármester a pénteki átadóünnepségen úgy fogalmazott: külön öröm volt számomra, hogy a zsűri döntése előtt a miskolciak is szavazhattak, melyik alkotás tetszik nekik a legjobban. Pfliegler Péter elmondása szerint már egy éve felvetődött annak a gondolata, hogyan lehetne még tovább színesíteni a várost. – Miskolcnak vannak olyan területei, amelyekre ráfér a színesítés, igényes látásmóddal, ezért írtuk ki a pályázatot. A megvalósításban példaértékű volt az összefogás. Három cég szponzorálta a munkákat, amit a Fazola Szakgimnázium diákjai és tanárai kiviteleztek. Az eredmény annyira mutatós lett, hogy folytatni szeretnénk a programot - tette hozzá az alpolgármester.

szinezd_ujra_180921_ja_34.jpg

Kiss János alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője kiemelte, Miskolc egyik legforgalmasabb aluljárójáról van szó. – Egy iskolát köt össze egy lakóteleppel. Az itteni lakóknak régi kérésük volt, hogy szebbé tegyük ezt az aluljárót. Most, a pályázat keretein belül ez megvalósulhatott, több diák kétnapos munkáját pedig ajándékba kaptuk. Ez a munka  remek példa a közös gondolkodásra és a közös tenni akarásra – hangsúlyozta Kiss János.

Gregovszki Gábor, Az alsó világ őrzője című alkotás megálmodója, örömét fejezte ki, hogy a város az utcai művészet felé is nyitott. A zsűri elnöke Máger Ágnes festőművész volt. A munkáról és elkészültéről további részletek itt láthatók.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat