A helyi Görömbölyi Zengedezők, az óvodások és az általános iskola Jól Hangzik kórusának műsorával indul a színpadi program, majd ezt követi a hagyományos Vince Napi Vesszőszentelés immár nyolcadik alkalommal.
Mint minden évbe most is lesz egy település aki díszvendégként mutatkozik be, ez éven a Keszthely melletti Gyenesdiás település néptáncosai szórakoztatnak bennünket. Ezt követően a gyerekeket a Kiss Kata Zenekar fogja majd táncra és éneklésre bírni.
A humort és annak is a zenei paródia műfaját Polgár Peti képviseli. Ezúttal el fogunk kalandozni egy más műfajba is Nicolas Beaupertuis Magyarországon élő francia jazz szaxofonos révén. A Buli hangulatot az Ildi Rider Zenekar élő koncertje fokozza majd akik igényes pop, rythmn & blues, soul és rock zenével szórakoztatnak majd minket. Az est csúcspontja pedig, a RETRO RÁDIO-ból is jól ismert DJ. DOMINIQUE lesz aki már számos bulin bizonyította, hogy el tudja kápráztatni és meg tudja mozgatni a közönséget az 60-70-80-as évek slágereivel.
A rendezvény látogatása ingyenes, de a forralt boros pohár és a forralt bor vásárlásaitokkal támogatjátok az egyesületünket illetve a rendezvényt.