2024. október 21. Orsolya
Gázvezetékről tárgyalt az államfő a török miniszterelnökkel
MTI
|
2015. március 12. 13:28
|
frissítve: 2015. március 18. 10:00
A Törökország felől érkező gázvezeték finanszírozási tervének elkészítésével sietni kell, mert vannak alternatív javaslatok is az Európai Unió asztalán – nyomatékosította Áder János államfő, amikor Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Ankarában.

A magyar köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban.

A megbeszélés után újságíróknak nyilatkozva elmondta, Magyarország abban érdekelt, hogy a gáz Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül érje el Magyarországot.

A megbeszélésen a gázvezeték ügyén kívül érintették az atomenergia kérdését is. Áder János megfogalmazása szerint Törökország rendkívül ambiciózus atomenergia-programot indított, melynek keretében több atomerőművet akarnak létrehozni, például egy orosz építésűt is. A magyar elnök felajánlotta hazánk tapasztalatait a paksi atomerőmű üzemeltetésével kapcsolatban.

ader_janos_torokorszag_150312_mti.jpg

A Törökországban hivatalos látogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök (b) és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök tárgyalásuk előtt egy ankarai szállodában március 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A találkozón Áder János köszönetet mondott azért, hogy a magyar történelmi emlékhelyeket nagy odafigyeléssel ápolják Törökországban. Mint mondta, viszonossági alapon nekünk is kötelezettségeink vannak, az eddig elmaradt felújítási beruházásokat mihamarabb be kell fejezni a magyarországi török emlékhelyeknél.

A megbeszélést követően Áder János az ankarai magyarokkal és az Ankarai Egyetem hungarológus hallgatóival koszorúzott az 1848-49-ess forradalom és szabadságharc tiszteletére a török főváros Kossuth Lajos utcájában, a politikus emléktáblájánál. Itt található egyébként a magyar nagykövetség is.

Ezután a magyar államfő találkozott Cemil Cicekkel, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével.

Késő délután a magyar köztársasági elnököt és kíséretét ünnepélyes keretek között fogadja vendéglátója, Recep Tayyip Erdogan török elnök. A négyszemközti megbeszélést követően az ott elhangzottakról sajtótájékoztatót tartanak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat