Gera Zoltán azzal kezdte, hogy nagyon jól sikerült az egyhetes felkészülés, ezért bizakodó a finnek elleni találkozó előtt.
„Amit Marco Rossi szövetségi kapitány taktikailag elképzelt, azt a csapat nagyon gyorsan megvalósította az edzéseken. Remélem, hogy ez a szombati mérkőzésen is látható lesz. Általában jó szerencsénk van a finnek ellen, és bízom benne, lesz olyan játékos a keretben, aki pluszt tud hozni a játékunkba ezen a mérkőzésen. A szövetségi kapitány nagyok sokat foglalkozik azzal, hogy különböző játékhelyzeteket, felállásokat tudjon megvalósítani a csapat, ebben mindenképpen előrelépést látok. Ha esetleg mérkőzés közben kell váltani, akkor, úgy gondolom, azt gond nélkül megtesszük, így akár meglepetéssel is tudunk szolgálni az ellenfélnek.” – mondta a visszavonult klasszis.
Saját szerepköréről elmondta, jelenleg kapocs a csapat és a szakmai stáb között, a munkáját nagyban megkönnyíti, hogy korábban együtt játszott a mostani kerettagokkal.
„Figyelnek rám, a tisztelet megmaradt. A Fradi-játékosokkal azonban szigorúbb vagyok. Marco Rossival remek a közös munka, sokat lehet tőle tanulni. Úgy gondolom, jó az összhang a kapitány és a csapat között is, ezért még egyszer mondom, bizakodó vagyok.” – fogalmazott Gera.
Stieber Zoltán először ugyancsak a Marco Rossival közös munkáról beszélt.
„Az első benyomásom Marco Rossiról, hogy nem engedi közel magához a játékosokat, de abszolút profi. Komoly tervet állított össze, látszik, hogy mit akarunk játszani, ez mindenképpen pozitív dolog. Bízunk benne, hogy a kérésekből minél több dolgot meg tudunk valósítani a pályán.”
Stieber Zoltánnak jó emlékei vannak a finnek ellen, hiszen a 2015 júniusában játszott Eb-selejtezőn óriási és igen fontos gólt lőtt.
„Nagyon kedves emlék számomra az Eb-selejtezők során a finnek ellen lőtt gólom, de megígérni nem tudom, hogy most is betalálok, egyébként is mindegy, ki lövi, az a lényeg, hogy érjünk el egy jó eredményt. A Nemzetek Ligája-csoportunkban viszonylag hasonló játékerőt képviselő csapatok szerepelnek, talán a görögök emelkednek ki egy kicsit, de mindenkinek egyenlő esélye van megnyerni az adott mérkőzést. Több felállást is gyakoroltunk, azt is, ha támadni kell, azt is, ha vissza kell állni. Úgy gondolom, taktikailag rendben van a csapat.” – húzta alá a támadó.
Emellett elmondta, hogy fontos a csapatnak Gera Zoltán jelenléte, vannak olyan meglátásai, amelyek segíthetik a válogatottat. Valamint arról is szó esett, hogy nem beszélt a szintén az MLS-ben légióskodó, a válogatottságot lemondó Nikolics Nemanjával.