Egészen furcsa élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a gusztustalan ételek múzeumába Svédországban, ahol – mint a nevéből is kiderül – olyan ételeket állítanak ki, amelyeket csak az igazán ínyenc vagy éppen az erős gyomrú látogatók fognak étvágygerjesztőnek látni. A múzeumban különféle nemzetek ételeit állítják ki, olyanokat, amelyek sok esetben az adott országban értékes finomságnak számítanak. Ilyen például az egérbor: az egérkölyköket rizsborba fojtják, majd egy évig érlelik, mielőtt elfogyasztják. A végeredmény pedig így néz ki:
A múzeumban látható egy adag kale pache is, amely Iránban, Afganisztánban, Örményországban és Irakban igen népszerű étel, és amely egy bárányfejből és patából készített leves. A fejet és a patákat napokig hideg vízbe áztatják, majd órákon keresztül forralják, hogy megszabaduljanak az iszonyatos bűztől. De van itt fűszeres nyúlfej is, egészben, ami egyes kultúrákban igazi ínyencség, a látvány viszont kissé bizarr:
Az igazán erős gyomrúak megtekinthetnek egy kacsatojást is, ami csupán annyiban különbözik egy átlagos tojástól, hogy csaknem száz napos. A tojásokat több hónapig agyaggal, kőrisporral, hamuval és sóval tartósítják, míg a tojásfehérje fekete áttetsző zselévé, a sárgája sötétzöldes-szürkés nyálkává alakul. A végeredmény pedig így fest:
A múzeum október 31-én nyílt meg Malmöben.