2024. szeptember 13. Kornél
A gyermekegészségügy terén is támogatjuk Kárpátalját
MTI
|
2017. szeptember 25. 16:27
|
frissítve: 2017. szeptember 27. 14:28
Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját, hiszen mind a magyarok, mind az ukránok számára egyaránt a legfontosabb, hogy egészségben és biztonságban tudják a gyermekeiket – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Beregszászon, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnökeként orvosi eszközöket adott át a beregszászi járási kórház gyermekosztályának.

kover-kriza-ukrajnaban.jpg

Fotó: Nemes János

Az átadási ünnepségen Kövér László hangsúlyozta, megtiszteltetésnek tekinti, hogy a gyermekmentő szolgálat nevében nyújthatja át Kárpátalján a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) adományait gyermekegészségügyi intézményeknek összesen 70 millió forint értékben.

Fontos, hogy ez a támogatás a beteg gyermekek gyógyulását szolgálja, és egyúttal szimbolikus üzenet is, hogy Magyarország szeretne jó kapcsolatokat ápolni Ukrajnával, szeretne a kárpátaljai embereken segíteni nemzetiségüktől függetlenül – tette hozzá.

Kriza Ákos, a Megyei Jogú Városok Szövetsége Egészségügyi Bizottságának elnöke, Miskolc polgármestere azt emelte ki, hogy a szövetség az utóbbi években Kárpátalján több mint 100 millió forintot juttatott el adományként, és az összeg kétharmada a gyermekegészségügyet szolgálja.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat