2024. május 28. Emil, Csanád
Halálos előzés – vádemelési javaslat a román sofőrrel szemben
minap.hu
|
2015. november 28. 11:58
|
frissítve: 2015. november 29. 14:44
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy román sofőrrel szemben, aki szabálytalan közlekedési manőverével halálos közúti közlekedési balesetet okozott.

    Halálos közúti baleset gondatlan okozása megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság M. I. 59 éves román állampolgárral szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított július 18-án a 37-es számú főúton, Bodrogolaszi és Sárospatak között kamionjával szabálytalanul ki akart előzni egy szlovák felségjelzésű turistabuszt. A vele szemben érkező személygépkocsi vezetője az ütközést el akarta kerülni, így balra fordította a kormányt, majd az időközben jobbra visszatérésbe lévő kamionnak ütközött.

A személygépkocsiban ülő 21 éves sofőr és 41 éves édesanyja a baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Az ügyben folytatott nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a napokban befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat