2024. május 10. Ármin, Pálma
Hármasikrek Miskolcon - a Lions Klub is segít
minap.hu
|
2017. november 08. 13:27
|
frissítve: 2017. november 09. 13:42
Mint ismeretes, szeptember első heteiben hármasikrek születtek Miskolcon. Az Első Miskolci Lions Klub úgy döntött, támogatásban részesíti az újdonsült nagycsaládot a gyermekek zavartalan fejlődése és a szülők mindennapi feladatainak megkönnyítése érdekében.

lions_adomany_ikrek_171108_ja_1.jpg

Milán, Dávid és Márk  a 31. héten császármetszéssel jöttek a világra. Szilágyi Laura, a kisfiúk édesanyja elmondta, ez volt az első terhessége, és férjével nagyon meglepődtek, amikor megtudták, hogy nem csak egy gyermeket hord a szíve alatt. – A család, a barátok és a kolléganők mind nagyon segítőkészek. Inkább minket fogott el egy kis pánik a férjemmel, mit és hogyan fogunk majd csinálni – mondta el az immáron háromgyermekes anyuka, aki maga is a kórházban dolgozik.

Hajdú László, az Első Miskolci Lions Klub soros elnöke úgy nyilatkozott, a klub négy alapvető célja közül az egyik a gyermekek védelme. – Nagyon örülünk, hogy három ilyen egészséges fiú érkezett Miskolcra. Hármasikrek születése nem mondható gyakorinak, tudjuk, mennyi munkával jár majd a gyermekek felnevelése, gondozása. Ezért úgy gondoltuk, a magunk eszközeivel megpróbálunk segíteni, kicsit megkönnyíteni a kezdeti időszakot a szülők és a gyermekek számára. Egyebek mellett pelenkát biztosítunk a kis jövevényeknek – fogalmazott az elnök, aki szerdán egy százezer forintos vásárlási utalványt is átadott a megyei központi kórházban.

lions_adomany_ikrek_171108_ja_9.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Mint megtudtuk, a GYEK-ben gondozott gyermekeket folyamatosan támogatja a klub, csakúgy mint a hátrányos helyzetű és sérült apróságokat, immáron 25 éve.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat