A kétezernégyszáz fős Ónodról és a szomszédos, ötszáz fős Muhiból is járnak vizsgálatra az ónodi háziorvoshoz. Az épület már régi, a tervek szerint most teljesen felújítanák. Erre az önkormányzat csaknem a maximum elnyerhető összeget, harmincmillió forintot kapott.
– A hetvenes években készült ez az épület – mondta Tarnóczi József ónodi polgármester. – Teljesen elhasználódott, minden szempontból nagyon rossz állapotban van. Ebből megvalósulhat a tetőcsere, nyílászárók, hőszigetelés, épületgépészet és a teljes akadálymentesítés. Tehát a kor kihívásainak megfelelő háziorvosi rendelőt tudunk kialakítani.
Egy másik nyertes település a megyében Hejőpapi. Ott ezeregyszázan élnek. A pénzből a kopott, döcögős és kátyús belterületi utakat tennék rendbe, amik nagyon régen voltak felújítva. Oda kevesebb mint tízmillió jutott, de még mindig szerencsésebbek mint a többi, mintegy kétezer nyeretlen település. Amint a polgármester mondja, hasonlóan sok más forráshiányos kistelepüléshez, minden forint jól jön.
– Ebből a pályázati összegből két utcát újítunk fel – mondta Miskolci Tibor polgármester. – Egyik lesz a Jókai utca. Itt található a település művelődési háza, szabadtéri rendezvényeket itt szokott tartani az önkormányzat, valamint vállalkozások találhatók az utcán.
A másik pedig a Széchenyi utca lesz. A pályázati célokat az önkormányzatoknak 2016 végéig kell megvalósítaniuk.