A férfiak január 26-án délelőtt megjelentek a 82 éves sértett szerencsi lakásán és az ereszcsatorna kicserélésére tettek ajánlatot. Az idős nővel megállapodtak, hogy házának teljes hosszában kicserélik az elavult csatornát 15.000 .- forintért. Valójában az elvégzett munka értéke 65.000.- forint volt.
A gyorsan dolgozó férfiak fél óra alatt elvégezték a munkát, majd vezetőjük közölte a sértettel, hogy 860.000.- forintot fizessen. Az idős sértett megdöbbent, majd alkudozást követően ténylegesen az otthon lévő összes pénzét, azaz 520.000.- forintot adott át a csalóknak, akik ezt követően sietve távoztak. Az éppen a helyszínre érkező sértett lánya felírta az autó rendszámát, így az elkövetőket a rendőrség elfogta és tőlük az akkor már egyenlően szétosztott pénzt lefoglalta.
A férfiakat őrizetbe vették és a bíróság három nappal később ítéletben mondta ki bűnösségüket. Egy vádlott esetében, akit más bűncselekmények miatt köröztek az országban, végrehajtandó, társai tekintetében felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.
A letöltendő büntetésre ítélt vádlott és védője fellebbeztek, így esetében a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást. A többiek tekintetében jogerős az ítélet. A lefoglalt pénzt a sértettnek visszaszolgáltatták – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.