2024. október 21. Orsolya
Hazai környezetben játssza a szezon utolsó mérkőzését a DVTK
Miskolc TV
|
2016. április 29. 19:38
|
frissítve: 2016. május 01. 09:11
Szombat este 19 órától a Paksi FC csapatát látják vendégül a Diósgyőriek, akik győzelemre törnek a találkozón. Ha így lesz, akkor még a bajnoki tabellán is előrébb léphet a csapat.

dvtk_sajtotaj_160428ml.jpg

fotó: Mocsári László

Rendhagyó módon, egyfajta értékeléssel kezdete a sajtótájékoztatót Egervári Sándor. A vezetőedző szerint a csapat az elmúlt hónapokban a korábbi időszakhoz képest mindenképpen előrelépett.

„A játékosok egyénileg is léptek előre a saját teljesítményük kapcsán. Többet tudtak beletenni a közösbe és a bajnokság jelentős részében nem csak a pontok begyűjtése kapcsán, hanem a hozzáállásban a játék minőségében is lépett egyet előre a csapat.”- mondta Egervári Sándor, vezetőedző.

dvtk_sajtotaj_160428ml_1.jpg

A DVTK középpályása, a magyar válogatott erőssége Elek Ákos már felépült sérüléséből. Mint mondta: amennyiben lehetőséget kap a vezetőedzőtől, pályára is lép a Paks ellen.

„Nyilván az, hogy most nyolcadik vagy, vagy kilencedik az túl nagy jelentőséggel nem bír de hát az utolsó fordulóban nyilván kijönnek a szurkolóink, szeretnénk egy élményt nyújtani nekik ami mondjuk az egész nyarat meghatározza nekik és egy jó játékkal búcsúzni ettől a szezontól.” - mondta Elek Ákos,a DVTK középpályása. 

Egy védekezésben és támadásban egyaránt agresszív Diósgyőr lesz a pályán a Paks ellen – ezt ígérte a sajtótájékoztatón Egervári Sándor. 

A DVTK- Paksi FC NB I-es labdarúgó mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik az Andrásssy úti DVTK Stadionban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat