Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest. Idén bravúrral végződött a legnagyobbak csatája, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye is büszke lehet a fürdőire, hiszen az országban legtöbb Top 10-ben végzett fürdője a megyének van, összesen négy. Sőt, egy megyei fürdő nagy meglepetésre lett ezüstérmes.
Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában, közel 200 fürdő versenyzett. A szavazást a Termálfürdő.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Rekordszámú, közel 170 ezer szavazó voksolt, a versenyben összesen 176 ezer szavazat érkezett.
A miskolciak kedvenc fürdőjében élmény- és eseménydús volt az idei nyár. A Miskolctapolcai Strandfürdő többek között családi programokkal, retro nappal, fitness élményekkel, a Strandok éjszakáján különleges szauna utazással szolgált rá a helyiek kedvenc fürdője címre. Mindezt zenei fellépők, animátorok, gasztronómiai élmények, haditechnikai bemutató és sok más program színesítette egész nyáron.
A kedvelt családi medencébe új játékelemeket szereltek be, így gyermeknapon már több, különböző formájú vízágyút, óriásjátékokat, valamint egy vízi mérleghintát is kipróbálhattak a gyermekek.
A sportot kedvelők 2 röplabda- és 2 lábteniszpályán gyakorolhatnak, a fitness részlegben pedig rengeteg profi futópad, kardiogép várja a mozogni vágyó vendégeket.
A miskolci fürdőkben még tart a nyár, szeptember 30-ig mindenkinek lehetősége van csobbanni a kültéri medencékben.
Az egész évben elérhető wellness-, fitness- és szaunaprogramok mellett a Miskolctapolcai Strandfürdőben ősszel a Szaunázók éjszakáján vehetnek részt azok, akik igazán különleges élményeket keresnek.
Helyiek kedvence 2018 kategória eredménye:
Első helyezett: Tiszavasvári Strandfürdő.
Második helyezett: Miskolctapolcai Strandfürdő.
Harmadik helyezett: Tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő.
Az idei eredményekről ITT olvashat bővebben.