2024. augusztus 25. Lajos, Patrícia
A Himalája meghódítására készül egy magyar hegymászó
minap.hu
|
2016. március 10. 09:41
|
frissítve: 2016. március 11. 09:40
Klein Dávid, hazánk egyik legismertebb hegymászója új expedícióra indul. A Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében 8091 méter magas csúcstámadásra vállalkozik.

klein_david_01.jpg

Három 8000 méter feletti csúcsot ért el eddig Klein Dávid, aki 13 éves kora óta a hegyek szerelmese. A 8035 méteres Gasherbrum II., a 8201 méteres Cso-Oju, illetve a tavaly ősszel elért 8156 méteres Manaslu után ezúttal a világ 10. legmagasabb csúcsa, az Annapurna a következő célpontja. Dávid az expedíció kapcsán elmondta: „Azt gondolom nagyon jó, hogy e két csúcs megmászása (Manaslu és Annapurna) egymás után következnek az életemben, mert karakterükben, klímájukban és a technikai nehézségek tekintetében is nagyon hasonlóak, így amit a Manaslun megtanultam, alkalmazni tudom majd az Annapurna expedíció során is.”

20120104-klein-david-mount-everestmaszas-oxigenpalack-nelkul13.jpg

Majd a hegymászó hozzátette, hogy félelmet a korábbi évekhez hasonlóan most sem érez. Tudja, hogy nehéz és igen veszélyes hegyre készül, de éppen ezért hagy magának több időt a csúcs elérésére. A tavaszi hegymászó szezon kezdetéhez képest majdnem egy hónappal korábban tervezi elérni az alaptábort és május elején már indíthatja is a „csúcstámadást”.

klein_david_nanga_parba640.jpg

Dávid a megfontolt és tudatos hegymászás híve. Gondosan megtervezi, átgondolja stratégiáját. Miközben keményen tör célja felé, mindig szem előtt tartja, hogy onnan biztonságosan le is kell majd jönnie. Úgy gondolja, „az igazán jó mászó, az öreg hegymászó”. Ezúttal is egyedül indul neki expedíciójának.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat