2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Hivatalos: Kubica a Hungaroringen tesztel az idei Renault-val!
m4sport.hu
|
2017. július 24. 13:30
|
frissítve: 2017. július 25. 10:06
Egyre közelebb az F1-es visszatéréshez Robert Kubica! A Renault hivatalosan bejelentette, hogy a lengyel Magyarországon tesztelheti először a 2017-es autójukat.

A 32 éves versenyző az elmúlt hónapokban két tesztnapot is teljesített a Renault-val egy 2012-es versenygép volánjánál, s ezek után egyre magabiztosabban állította, semmi akadályát nem látja annak, hogy 6 év után újra a Forma–1-ben versenyezzen. Már jó ideje folyt a találgatás arról, hogy a Magyar Nagydíjat követő kétnapos hungaroringi teszten sor kerül-e az első 2017-es autóval történő tesztjére, és a Renault most bejelentette, sor kerül rá!

„Az első két tesztnap Robert számára és számunkra is lehetővé tette, hogy több információt gyűjtsünk. A Hungaroringen következő teszt az RS17-essel pedig lehetővé teszi számunkra, hogy még részletesebb információkra és adatokra tegyünk szert az aktuális autónkkal, reprezentatív körülmények között” – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault F1-es projektjének vezetője.

A francia emellett minden eddiginél egyértelműbb jelét adta annak, hogy a Renault a teljes értékű visszatérésre készül Kubicával. „A teszt után körültekintően kiértékeljük az információkat, hogy meghatározzuk, a körülmények lehetővé teszik-e, hogy Robert visszatérjen a versenyekre az elkövetkező években” – fogalmazott a francia.

robert-kubica.png

Kubica a Renault közleménye szerint augusztus 2-án ül volán mögé, miközben a másik tesztnap Nicholas Latifié lesz. Mindez azt is jelenti, hogy az egyszeres futamgyőztes lengyel kedvéért a Renault feláldozta Jolyon Palmer egyetlen szezonközi tesztnapját. A szabályok értelmében az év két tesztjén két napot kaphatnak aktív versenyzők, s miután Bahreinben Nico Hülkenberg már tesztelt a sárgákkal, Magyarországon a brit lett volna a soros.

De más áldozatot is vállalt az enstone-i csapat korábbi versenyzője kedvéért. Az FIA szabályzatában az áll, hogy évközi teszteken a mezőny aktív tagjain kívül csak olyan versenyzők vehetnek részt, akik pályafutásuk során kevesebb mint 2 F1-es versenyt teljesítettek. Kubica nem felel meg e kitételnek, tesztjére egy másik szabály értelmében kerülhet sor, amely arról rendelkezik, hogy legalább kétéves kihagyás után a versenyzőknek lehetőségük van úgynevezett visszaszokási tesztre. Ennek abszolválásához egyetlen feltétel van: az érintett versenyzőnek ezt követően valóban vissza is kell térnie, máskülönben a csapat elveszíti az egyik előszezoni tesztnapját 2018-ban. Mindez még annak lehetőségét sem zárja ki, hogy Kubicát akár még idén, a nyári szünet után beültessék Palmer helyére!

A Kubica kedvéért vállalt áldozatok és kockázatok mindent elárulnak arról, a Renault mennyire szeretné, hogy megvalósuljon az F1 történetének egyik legcsodálatosabb visszatérése.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat