– Éjszakánként háromszáz fő elhelyezését vállalta és valósítja meg a Vöröskereszt nap mint nap – mondta Grubert Roland, a B.-A.-Z. Megyei Vöröskereszt igazgatója. – Emellett olyan kiegészítő szolgáltatások működnek alapszolgáltatásként, mint a nappali melegedő, ahol naponta száz főt tudunk ellátni. Vagy pedig a népkonyhai étkeztetés, ami hétköznaponként kétszáz adag meleg egytálételt biztosít az arra rászorulóknak.
Február utolsó napján azonban farsangi mulatságot rendeztek az intézményben megfordulóknak. Álarcból és sipkából mindenkinek jutott. A buli pár perc alatt felpörgött, amikor Jancsó Dóra, a Miskolci Nemzeti Színház művésze a Neoton egyik slágerét énekelte.
Utána rizses hús, uborka és tea került a fedél nélkül élők asztalára. A Szent Lázár Lovagrend jóvoltából készült az ünnepi menü, és karneváli hangulatot is ők varázsoltak a hajléktalan melegedőbe.
– A Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend mindig is eltökélt volt abban, hogy a rászorulókat, a nincsteleneket segítse – mondta Hollósy András főszervező. – Ezért is született meg a gondolat, hogy Miskolcon egy olyan rendezvényt hozzunk létre, ami egyedülálló és adott esetben hagyományteremtő – mondta a lovagrend tagja.