2024. május 07. Gizella
Ilyen lesz a NASA vadonatúj marsjárója
tudomany.hu
|
2016. július 18. 12:01
|
frissítve: 2016. július 19. 09:42
A NASA bemutatta, milyen lesz az a marsjáró, ami négy év múlva indul a vörös bolygóra tervezett küldetésre. Az egyszerűen csak Mars 2020 névre keresztelt hatkerekű a nevéből is következtethetően 2020 nyarán kezdi meg küldetését, de azt már most tudni lehet, hogyan fog kinézni.

marsjaro1.jpg

A költségek csökkentése végett a NASA néhány hardverelemet a jelenleg is aktívan dolgozó Curiosity-ről kölcsönzött, ugyanakkor számos olyan dolog is van az új roveren, amit eddig még nem láthattunk. “A Mars 2020 az első lépés ahhoz, hogy többcélú feladatok keretein belül marsi kőzet-és talajmintákat gyűjtsünk be a bolygóról, és juttassunk el a Földre”, mondta Geoffrey Yoder a NASA képviseletében.

“A Mars 2020 kihasználta a Curiosity A és B fázisa alatt begyűjtött tapasztalatokat, így sokkal gyorsabban haladunk vele, mint elődjével”, tette hozzá George Tahu, a program vezetője. Amennyiben a marsjáró landol a bolygón, a feladata az lesz, hogy az esetleges élet jelei után kutasson, és ennek érdekében felszerelik két robotkarral, melyek kiválóan alkalmasak lesznek a minták begyűjtésére. Mindezek mellett számtalan szenzort is kap, amikkel képes lesz arra, hogy a felszín alatti geológiai struktúrákat vizsgálgassa.

Ám ezzel még nem merült ki a NASA csillagközi parádéja, mert az egyik legnagyobb dobás, hogy elődjével ellentétben az új “robogó” a még bonyolultabb felszíneken is jobban boldogul, illetve a landolása is olyan lesz, hogy nem kell neki annyira sima placc, mint a Curiosity-nek. A tervek szerint a marsjáró a 2020. nyári fellövés után 2021 februárjában érkezik meg a Marsra, és kezdi meg munkáját.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat