2024. augusztus 20. István
Indul a rallyszezon, Kazár is rajthoz áll
minap.hu
|
2015. március 19. 12:40
|
frissítve: 2015. március 25. 11:57
A hétvégén, a Lyukóbánya-Parasznya gyorsaságival nyit az amatőr rallybajnokság. A versenyre több mint 80 nevezés érkezett, ebből közel 30 licensszel rendelkező versenyző. A futamot Kazár Miklós is nagyon várja már.

Március 21-22-én rendezik meg a Magyar Amatőr Rally Bajnokság (MARB) évadnyitó futamát a Lyukóbánya-Parasznya gyorsaságival. Adamovits Márk szervező ismertette, 21-én lesz a gépátvétel, s idén kimarad a prológ, a szakaszt azonban oda-vissza 6 gyorsaságin teljesíti a népes mezőny – amelyben az amatőrök mellett licensszel rendelkező páros is szerepel, akik számára kitűnő tesztelési lehetőséget nyújt a futam a jövőheti szezonkezdet előtt.

– Sokan eljönnek a MARB-futamra, a mai állás szerint 85 autó indul a versenyen – fűzte hozzá a szervező.

miskolc_rally_140330ml_33.jpg

Minap-archív fotó: Mocsári László

A tavalyi verseny remekült sikerült a borongós, esős időjárás ellenére is, jó az aszfalt minősége, jó nyomvezetésű a pálya, népszerű a pilóták körében a futam, mondta Adamovits Márk. Ráadásul a lyukóbányai verseny nyitja az évadot idén, tehát még felfokozottabb a várakozás a futam előtt. Mint megtudtuk, idén 10 versenyből áll a bajnokság – ebből 5-öt a megyénkben rendeznek –, és az eredmények alapján hirdetik majd ki Északkelet-Magyarország bajnokát.

Idén is úgy tervezték a versenyeket, hogy nem kell fizetni a nézőknek a futamon való részvételért. A pályazárásról érdemes előre tájékozódni, annyit azonban már most elmondott a szervező, hogy előreláthatólag 6 órakor zárják majd le a pályákat, addig lehet csak autóval felhajtani a szakaszra.

A magyar rally elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós régi új navigátorával, Ferencz Ramónnal a hétvégén végre hazai futamon is bemutatkozik idén. A Maximmun Racing Team versenyzője számára különösen fontos ez a verseny, ugyanis számára hazai pályán, Miskolcon randevúznak a legjobbak. Kazár Miklós elmondta, kizárólag a győzelem foglalkoztatja, és a hétvégi megmérettetés a lehető legjobb felkészülés lesz számukra a szezonnyitó Eger rally előtt.

kazar_dobsina_2.jpg

Kazár Miklós Mitsubishivel a Dobsina-rallyen.

– Nagyon várom már a hétvégét, hiszen idén abszolút hazai pályán mutatkozhatok be a magyar közönségnek. A miskolci aszfaltos versenyen a Mitsubishivel indulunk, amely már az idei dekorációban pompázik. Nemrég teszteltünk Ramónnal, és a hétvégén kiderül, hol is tartunk valójában. Egy biztos, a miskolci közönség előtt nem lehet más célom, mint a győzelem. Jó döntés volt a részünkről az indulás, hiszen tökéletes felkészülés lesz a majd két hét múlva rendezendő bajnoki nyitánynak, az Eger rally-nak – jelentette ki a pilóta.

Adamovits Márk örömmel számolt be arról is, hogy Parasznya önkormányzata is készül a futamra: mangalicafesztivált rendeznek a verseny ideje alatt, lesz látvány-disznóvágás, lacipecsenye és kirakodóvásár. Tehát nemcsak az autózás szerelmesei, hanem a gasztronómiai élményekre vágyók is megtalálják számításukat a hétvégi futam alatt.

Már előretekintve, az Országos Rally Bajnokság első futama Egerben lesz március 27-29. között, ahol a magyar „első vonal” mellett tiszteletét teszik nálunk a szlovák első és másodosztály, valamint a Historic kategória képviselői. 52 első osztályú, 90 rallye II-es, körülbelül 30 szlovák első osztályú (ebből 8 darab WRC), valamint 20-22 historic rallye-s páros indul Egerben. Igen komoly mezőny jött össze az első futamra.

Április 24-26. között jön a miskolci futam, amin – a szlovákok kivételével – nagyjából hasonló nagyságú mezőnyre számíthatunk. „Reméljük, hogy a mostanihoz hasonlóan gyönyörű időben fogjuk tudni megrendezni a versenyt”, fűzte hozzá a szervező. Idén a Zemplén ad otthont a versenynek, ahol lesz olyan pálya, ahol körülbelül 25 éve nem járt versenyjármű.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat