2024. október 07. Amália
Ingyenessé vált a KRESZ-tanfolyam a fiataloknak
hirado.hu
|
2018. július 02. 13:23
|
frissítve: 2018. július 03. 10:54
Júliustól ingyenes a KRESZ-tanfolyam és -vizsga a húsz év alattiaknak. A visszatérítés 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez. Az M1 Ma Reggel című műsorában a család-és ifjúságügyekért felelős államtitkár fejtette ki a részleteket, és kitért arra is, hogy idén az Erzsébet-táborozókat már egy határon túli helyszínre is várják.

Az M1 műsorában a család-és ifjúságügyért felelős államtitkár, Novák Katalin emlékeztetett, július 1-jével a 35 éven alattiaknak a kormány ingyenessé tette a nyelvvizsgát, július 1-jétől pedig a jogosítvány megszerzésében segítenek a fiataloknak, ugyanis ma már ingyenesen végezhetik el a KRESZ tanfolyamot az érdeklődők, és a vizsgára sem kell fizetni.

kresz-.jpg

Az államtitkár kifejtette, sok munkakörben feltétel, hogy jogosítvánnyal rendelkezzenek a jelentkezők, ezért a 20 év alattiak, akik B típusú jogosítványt szeretnének szerezni, a sikeres KRESZ vizsga után visszaigényelhetik az államtól a tanfolyam és a vizsga díját, maximum 25 ezer forintig.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az online tanfolyamok elvégzését is támogatják, és hangsúlyozta: az érdeklődőknek  saját névre kiállított számlával kell igazolniuk, hogy sikeres vizsgát tettek, az igénylés menete pedig a továbbiakban rendkívül egyszerű, a vizsga-illetve a tanfolyam díját pedig viszonylag gyorsan visszatérítik.

„Én mindenkit bíztatok arra, hogyha húsz év alatti, akár most a nyári szünetben, ha van annyi  ideje, hogy egy KRESZ tanfolyamot elvégezzen, akkor már egy lépéssel közelebb van a jogosítvány megszerzéséhez vezető úton” – emelte ki az államtitkár.

kresz_2.jpg

Novák Katalin kitért arra is, hogy most először van rá lehetőség, hogy a magyar fiatalok a határainkon kívül is Erzsébet-táborokban üdüljenek: az idén már az erdélyi Ivón is várják a gyerekeket. Emlékeztetett arra is, hogy a napközis táborokban is nagyon színes programokkal várják fiatalok tízezreit évről-évre, így összességében százezernél is több gyermek táboroztatása megoldott az az Erzsébet táborokban.  Hozzátette, a turnusok heti váltásban indulnak, és újdonság, hogy ingyenesen biztosítják az utazást Budapestről.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat