2024. március 28. Gedeon, Johanna
Ismét együtt futottak a békéért katonák és civilek Miskolcon
Szabadi Martina
|
2019. február 18. 15:52
|
frissítve: 2019. február 21. 11:53
A Nemzetközi Katonai Sporttanács a „Futás a békéért” eseménnyel ünnepli minden évben 1948. február 18-ai megalakulásának évfordulóját. Ennek keretében a tagországok katonái, közalkalmazottak és a honvéd sportegyesületek tagjai világszerte több százezren vesznek részt futónapon és teljesítenek egy meghatározott távot. A február 15-ei, miskolci futórendezvényen részt vettek a miskolci katonai alakulatok, valamint a Kadét-program diákjai is.

_mjp4125.jpg

Fotó: Magyar Honvédség

A békefutást Szombati Emese alezredes nyitotta meg, az Ifjúsági sporttelepen. Mint mondta, a Nemzetközi Katonai Sporttanács - vagyis a CISM - 1948. február 18-án alakult meg azzal a céllal, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között és ráirányítsa a figyelmet a béke fontosságára. 2006 óta a CISM tagországok katonái, honvédségi közalkalmazottai közös futással ünneplik meg az évfordulót, a „Futás a békéért” mottóval ma már több millió katonát szólít meg a rendezvény. Mára világméretűvé nőtte magát a mozgalom, és évente több millió katonát hív futásra, ugyanazon a napon. - 2016-tól a Magyar Honvédség is csatlakozott a CISM Day Run futónaphoz, amelyen 2018-ban 2799 fővel vett részt - monsdta el Szombati Emese.

_mjp4112.jpg

A Miskolcon szolgáló hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák is fontosnak tartották, hogy csatlakozzanak a nemzetközi megmozduláshoz, így sok más helyőrséghez hasonlóan 2019 február 15-én Miskolcon is megrendezték a nemzeteken átívelő sporteseményt. A békefutást a 10. Területvédelmi Zászlóalj szervezte, s részt vettek rajta a 3. Gerinc Radar Mérőpont, valamint a 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda hivatásos és szerződéses katonái, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén Megye önkéntes területvédelmi tartalékosai is. A Magyar Honvédség partner iskolaiból is sok diák részt vett a rendhagyó testnevelésórán.

_mjp4147.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat