2024. július 29. Márta, Flóra
„Itt ülök csillámló sziklafalon” – versekkel ünnepelték Miskolcon a költészet napját
Kujan István
|
2015. április 11. 14:32
|
frissítve: 2015. április 13. 19:05
Csontos János József Attila-díjas költő mondott ünnepi beszédet az idei költészet napján, a hagyományosan a lillafüredi Óda-táblánál megtartott városi megemlékezésen szombaton. József Attila szobránál pedig mindenki mondhatott egy rövid verset – ezzel együtt, és versekkel ünnepeltek a miskolciak a költészet napján.
Nem

József Attila születésének 110. évfordulóját ünnepeljük az idén – és 51 éve annak, hogy születésnapja, április 11. egyben a magyar költészet napja is. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által szervezett miskolci megemlékezést ezen a napon tartották meg Lillafüreden, az Óda-táblánál – ott, ahol megszületett a világirodalom egyik legszebb szerelmes verse.

Az idén ünnepi beszédet Csontos János mondta. A József Attila-díjas költő azzal kezdte: „az ember olykor óhatatlanul eltűnődik azon, vannak-e a magyar költészetnek kitüntetett földrajzi pontjai, amelyeket akár be is pötyöghetnénk egy nem létező irodalmi GPS-be. Léteznek-e olyan, egyszerre virtuális és valóságos zarándokhelyeink, ahol megilletődötten áll meg a mindenkori olvasó”. Lillafüred ilyen, ahol József Attila megírta Óda című versét.

Csontos János egyébként számtalan verse és verstöredéke József Attila hatására született. Igazi különlegességnek számít ezek között a Száz év talány, ebben jelentek meg József Attila töredékei – Csontos János kiegészítésével.

A város képviseletében Kiss Gábor köszöntötte az ünneplőket. Az alpolgármester elmondta, költészetről beszélni ma nagy kihívás, hiszen rengeteget változott a világ: a fiatalok zömében nem verseskötetet fognak a kezükbe, hanem valamilyen „okos eszközt”; a felnőtteknek kevesebb idejük jut a művészetekre, s így a versekre; de megváltozott a világ abban is, hogy a világ problémáit, dolgait kevésbé akarjuk irodalmi környezetbe, rímekbe fűzve átadni. A legfontosabb elgondolkodni ezen a napon azon, mi is a költő legfontosabb dolga.

kolteszet_napja_150411_fkcs_2.jpg

– Egy kortárs német költő úgy fogalmazott: semmi más dolga nincs a költőnek, csak az, hogy amit maga körül lát, azt a saját képére formálva rakja össze újra, s ezzel másoknak is egy újfajta élményt nyújtson – mondta Kiss Gábor.

kolteszet_napja_150411_fkcs_8.jpg

A költészet napja jó alkalom arra – emelte ki az alpolgármester –, hogy mindannyian végiggondoljuk: tudunk-e, lehet-e tenni azért, hogy az életünkben, a fiatalok életében ez nagyobb szerepet tudjon kapni.

– Sok helyen ünneplik ma a költészet napját szerte az országban, de úgy gondolom, kevés olyan igazán illő helyszín van, mint Lillafüred, ahol az Óda megszületett. Idén pedig egy rendkívül jó hangulatú programot szerveztek ide, hiszen szép időben sokan eljöttek, és mindenki úgy helyezi el a virágait József Attila szobránál, hogy egy verstöredéket hozott, és ezt mondja, el. Úgy gondolom, ennél szebb megemlékezés nincs a költészet napján – fogalmazott Kiss Gábor.

kolteszet_napja_150411_fkcs_25.jpg

Az ünnepi beszédeket követően Juhász Márton, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulója szavalta el József Attila Óda című költeményét, majd a a városvezetés megjelent tagjai, közintézmények vezetői és magánszemélyek helyezték el koszorúikat a táblánál. Ezt követően József Attila szobránál is mindenki elhelyezhette a megemlékezés virágait – de ezúttal már egy-egy rövid vers kíséretében.

kolteszet_napja_150411_fkcs_27.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat