2024. május 28. Emil, Csanád
Játékos sportverseny diákolimpia
D. L.
|
2015. január 14. 21:55
|
frissítve: 2015. január 14. 21:57
Az I-II korcsoportba tartozó tanulók részére rendezik meg hamarosan a játékos sportverseny diákolimpia Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőjét. Az eseményre Ózdon kerül sor, a vetélkedést az érdeklődők január 29-én, csütörtökön kísérhetik figyelemmel.

Érdeklődésünkre Füstös József pedagógiai előadó elmondta, az esemény célja versenyzési lehetőség biztosítása az alsó tagozatos tanulók részére. Ugyanakkor természetesen eldöntik a megyei bajnoki cím sorsát, valamint a továbbjutás kérdését is. A vetélkedést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, és az Ózd Térségi Diáksport Bizottság közösen rendezi. A rendezvénynek az Ózd Városi Sportcsarnok (Brassói út 1.) ad otthont, mégpedig január 29.-én, csütörtökön, délelőtt 10 órától. A versenybizottság elnöke Ivády Csaba, elnökhelyettese Pásztor Imre, titkára Vanczák Attila lesz.

Azok vehetnek részt a versengésben, akik az I és II korcsoportba tartoznak – mondta Pásztor Imre. – A mezőnyben ott lesznek a körzeti döntők bajnokcsapatai, Miskolc város első és második helyezett csapatai, rajtuk kívül a meghívottak is rajthoz állnak. Az igazolásokat háromnegyed kilenc és fél tíz között ellenőrzik, ehhez szükséges az Internetes összesítő névsor, igazgató és orvosi aláírással és pecséttel, valamint a diákigazolvány. A technikai értekezletet fél tíztől tartjuk meg a sportcsarnok éttermében.

Megtudtuk, hogy a csapatlétszám 18 fő (9 fiú és 9 lány) lehet. A feladatokat 12 fő (6 fiú és 6 lány) hajtja végre. Feladatonként 6 tanuló cserélhető (3 fiú és 3 lány). A „felversenyzés” egy évfolyammal feljebb engedélyezett, de az adott versenyen belül a versenyző csak abban az évfolyamban szerepelhet, amelyikbe benevezték. A csapatokat az első feladatoknál csoportokba sorsolják, a továbbiakban erősorrend szerint a résztvevők számától függően két, vagy három futamban versenyeznek, a csapat összeállítása fordulóként változtatható. Az egyéniben az első három helyezett csapat éremdíjazásban részesül.

Az MDSZ Játékos SV Munkabizottsága által kijelölt 20 játékból a korábban meghatározott 10 feladat kerül lejátszásra. A holtverseny esetén játszott +1 feladatot a technikai értekezleten sorsolják ki a játszott feladatok közül.

A kijelölt játékok: 1/1. Krumpli ültetés, 2/1. Négykézláb járás, 3/2. Alagúton át, 4/1. Utazó labda, 5/1. Kötélhajtás, 6/2. Páros adogatás, 7/3. Rakd a botot, 8/2. Szlalom kézilabda, 9/1. Karikán az akadályra, 10/2. Bombázó.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat