2024. március 29. Aguszta
Játszótér, járdák, buszmegállók újulnak meg a Vologdán
2014. július 03. 13:12
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 14:45
Felújított játszótér, új játékeszközök, újraaszfaltozott járdák, megújuló buszmegállók – sorolni is hosszú, milyen változáson megy át a Vologda városrész. A nagyrészt már megvalósult beruházások összértéke megközelíti a 35 millió forintot.

Szerda délelőtt, Vologda lakótelep – gyerekzsivajtól hangos az egyik városrészi játszótér: szünidejüket töltő óvodások csúszdáznak, hintáznak, homokoznak, élvezik a gyönyörű nyári idő, és a megújult, vagy éppen újonnan beszerzett játékeszközök nyújtotta lehetőségeket. Van itt minden, ami egy modern játszótér elmaradhatatlan kelléke: Kovács Józsefné Budai Mária önkormányzati képviselő elmondása szerint négy új hintát szereztek be, de új a homokozó is. Van még aztán egy fából épített kisvonat és csúszda is. A körzet önkormányzati képviselője kiemelte, a játszótér több mint 30 évvel ezelőtt épült, azóta a játékeszközök java része erősen elhasználódott, így már megérett a cserére. Gondoltak azonban a gyermeküket, unokájukat játszótérre kísérő szülőkre, nagyszülőkre is, ezért padokat is kihelyeztek, hogy az árnyékban nyugodtan tudják felügyelni a gyermekek önfeledt játékát.

jatszoter_kovacsne_140702_fkcs_19.jpg

Nem

Éppen így tett Bánhegyi Ferencné is ott jártunkkor. Érdeklődésünkre – a környéken élők nevében is – elmondta, nagyon örül a megújult játszótérnek. Annak a véleményének adott hangot, hogy „a környéken látható a változás”, több beruházás is hozzájárult ahhoz, hogy a terület szebbé és élhetőbbé váljon.

vologda_jarda_140702_fkcs_5.jpg

Nem

A városrész fejlődése azonban nem merül ki a mintegy 4 millió forintos játszótér-fejlesztésben. A Mátyás király utca egyik járdája – a szintén fejlesztés alatt álló Brunszvik Teréz Tagóvoda előtt húzódó járda – szintén megújult, teljes hosszában új aszfaltot kapott. A korábbi panaszok is meghallgatásra találtak: leaszfaltozott bekötőút épül a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményhez, mely előtt 10 új parkolót is létesítenek. A beruházás összértéke mintegy 10 millió forint.

buszmegallo_040702_fkcs_3.jpg

Nem

Néhány utcával fentebb, a Feszty Árpádon több mint 1 kilométer hosszan is megépült egy új járda, és szintén itt két buszmegállót is megújítanak, a 11-es autóbusz vonalán, a tervek szerint legkésőbb hét végén már birtokukba is vehetik őket az utasok. A két buszmegálló a Nimród és a Marjalaki utca becsatlakozásánál található. A Nimród utcai megálló közvetlen közelében lakó Kormos Gyula is örömének adott hangot, hogy megújult a buszmegálló, és természetesen a járdának is nagyon örült. A Feszty Árpád utcai beruházások összköltsége megközelíti a 20 millió forintot. A körzet önkormányzati képviselője elmondta, a beruházásokat a városi költségvetésből fedezik, de saját képviselői keretéből is 2 millió forintot különített el a mostani fejlesztésekre.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat