2024. május 07. Gizella
Jól kezdtek a kosaras lányok
2014. szeptember 14. 08:46
|
frissítve: 2014. szeptember 16. 14:25
Szombaton este lejátszotta második felkészülési mérkőzését a DVTK női kosárlabda csapata, amely fölényes győzelmet aratott. A találkozó kiváló tesztmérkőzésnek bizonyult, Lopez vezetőedző először próbálhatta ki új, megerősített keretét.

kosarlabd.jpg

Lopez vezetőedző magyar ötösfogattal kezdett, ami olyannyira jól sikerült, hogy 2 perc elteltével 10:0, majd 5 perc után 19:2 állt az eredményjelző táblán. Az új nyári igazolások közül elsőként Italee Lucas lépett pályára, aki egy sikeres hárompontossal mutatkozott be a miskolci publikum előtt. A mérkőzés első negyedében bemutatott diósgyőri erődemonstráció megalapozta az egész mérkőzés lefolyását és megmutatta, hogy a lányok fizikálisan és szellemileg is jó úton járnak.

A találkozó remek lehetőséget adott arra, hogy a DVTK szakvezetője mind összetételben, mind szerkezetileg és taktikailag is forgassa a nyáron megerősített csapatát. A Generali Arénába kilátogató szurkolók először láthatták a diósgyőri csapat új szerzeményeit, akik nem okoztak csalódást - adta hírül a dvtk.eu.

kosarlabd1.jpg

Felkészülési mérkőzés

Aluinvent-DVTK - Cassovia Košice 113-42 (31-7, 31-7, 19-13, 32-15)

Miskolc, 400 néző. Játékvezető: Földházi Tamás, Hegedűs Tibor, Domán István.

Aluinvent DVTK Miskolc: Horváth B. 11/9, Czank 12, Bálint 14, Szabó P. 12, Szécsi 16. Csere: Lucas 14/6, Romina 15/15, Coulibaly 6, Dubei 13, Papp Sz., Sikora, Arad. Vezetőedző: Maikel Lopez, edző: Dubeiné Balogh Gabriella.

Cassovia Kosice: Desiatnikova 8, Kovacsova 2, Ivancakova 10, Jassova 4, Babicova. Csere: Gajdošova 6, Kristofova 6, Migova 6, Hurna, Evelleyova 2, Blanarova 4. Vezetőedző: Ladislav Sostak.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat