2024. október 21. Orsolya
A jövő héten jelenhetnek meg az első pályázatok
MTI
|
2014. szeptember 29. 12:28
|
frissítve: 2014. szeptember 29. 12:28
A jövő hétre várható a 2014-2020-as uniós ciklus első hazai pályázatainak megjelenése, a kitöltési dokumentumokat azonban már ezen a héten megismerhetik az érdeklődők - közölte a Miniszterelnökség hétfőn.

Az írásos válasz szerint az érintett szaktárcáknak és a Miniszterelnökségnek október 6-áig kell előkészíteni minden olyan szabályozási és egyéb feltételt, amely a pályázatok kiírásához szükséges.

A szechenyi2020 honlapra ezen a héten felkerülnek a pályázatok kitöltési dokumentumai, annak érdekében, hogy ezt már beadás előtt megismerhessék a pályázók. A pályázatok benyújtására is megfelelő idő áll majd rendelkezésre, hogy elegendő ideje legyen a pályázóknak - közölte a Miniszterelnökség.

A válasz szerint a kormány képviselői több fórumon is részt vesznek a héten, hogy az új időszak változásairól tájékoztatást adjanak.

A múlt csütörtökön jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, hogy október elején 9 pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési forrásokból.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat