A zömmel miskolci katonákból álló alakulatot a galíciai fronton vetették be először 1914-ben, hogy a rá következő év májusában részt vegyenek a sikeres gorlicei áttörésben, melynek eredményeképp 600 kilométert nyomulhattak előre Breszt-Litovszkig.  Az ezred 1916 augusztusától 1918 márciusáig a román fronton harcolt, a „tizesek” egyik legnagyobb sikereként könyvelhető el, hogy bevették a stratégiailag kiemelt fontosságú Magyaros-tetőt. 1918 augusztusától az olasz fronton teljesítettek szolgálatot, a háborút követő békekötéskor az ezred fogságba esett, majd a Monarchia összeomlása után hazatért, mint Miskolc háziezrede sohasem szerveződött újra.

Hogy betekinthessünk a honvédek fronton töltött mindennapjaiba, nagyrészt Sassy Csabának köszönhető, akit sokan az „Avas poétájaként” ismernek, hiszen számos költeményben örökítette meg az avasi pincesorok egyedülálló hangulatát. A miskolci születésű költő, újságíró szintén a miskolci 10-es honvédekkel szolgált, így a frontról folyamatosan tudósította akkori lapját. Életre hívója volt az ezred tábori lapjának, a 10-es honvéd című újságnak, ami 1917-ben jelent meg először azzal a céllal, hogy a hátországot hírekkel ellássa, valamint a lapeladásból befolyt bevételből az árva- és özvegyalapot növeljék. Legalább ennyire fontos kordokumentumként szolgál Sassy fronton írt naplója, amit Hét ország frontján címmel adtak ki két kötetben (1930,1931).  Ezt a memoárt segítségül hívva idézhetjük fel, hogy hogyan telt a miskolci honvédek fronton töltött karácsonya. Sassy Kotuzowból így ír: „Most olyan jó idebent. Karácsony másodnapja van. Ilyenkor odahaza is együtt van, együtt tömörül, gyülekezik az ember. Keresi a társaságot. Úgy van itt is. Az asztalon még ott áll a karácsonyfa. Öreg fiúk, nyugvóban, az ezred vonatjánál kigyúltak vén gyerekek, igazándiban való háborút játszó, hadat viselő embernyi-emberek karácsonyfája. Sohse hittük volna, — én se, más se, — hogy valamikor magunknak állítunk karácsonyfát, magunknak díszítjük a fenyőgallyat, aggatjuk rá a píros papirosból készült láncot és erősítjük rá a színes gyertyákat. A magunk gyönyörűségére, magunk szomorúságára, álomba ringatására, a lelkünk megtévesztésére, megrészegítésére.[…] Nem teljes a hangulat. Hiányzik a család, a gyermek. Hiányzik az ő örömük, az ő boldogságuk látása. Csak még erősebben markol a szivünkbe a vágy az otthonvalók után.[…]

Mert az idén a 10-es honvédeknek is jó karácsonyuk volt. Nem olyan, mint tavaly. Tavaly karácsonykor az olpini-i zárda falai körül sietett az ezred délnyugatnak. — Nyomában a muszka túlerő. Olpini, Olszyni, de nem szívesen gondol rátok a vitéz 10. honvédezred. Már éppen elkészült a párolgó malacpörkölt és épen ki akarták osztani, amikor jön a parancs, hogy: azonnal menet van. Bizony, ki kellett önteni az isteni eledelt. Most ellenben védőállásban vagyunk, aránylag nyugodt helyen s olyan tudatban, hogy mi vagyunk fölényben az ellenség fölött. Most ráértünk ünnepelni is. Miskolc város polgármestere pedig lehetővé tette, hogy a tízes honvédek karácsonya olyan sikerült legyen, hogy a fiúk azt hihessek: talán nem is a harctéren vannak, hanem odahaza.”

És, hogy mivel lepte meg az akkor hivatalban lévő Dr. Nagy Ferenc polgármester a fronton karácsonyozó katonákat? Mivel Sassy Csaba volt az egyik honvéd, aki az szeretetadományt eljutatta a kotuzowi bázisra, így pontos felsorolást készített: „Hetvennyolc zsákban 5200 darab jóízű fehér cipót, melyet a városi kenyérgyár sütött, 18 ládában és egy csomagban 5200 darab Kulcs-szappant. Tíz hordóban 2611 1. bort, 13 ládában tizenhárom métermázsa szalonnát. Egy tonnában 75 liter szilvóriumot, 1300 darab pipát szárral és bojttal. — 4000 csomag debreceni pipadohányt, 4200 drb Porforikó szivart, 1000 darab Média és 200 darab Regalitas szivart, 1000 darab szipkát, 10,400 skatulya gyufát, fél mázsa csokoládét, 1044 drb borotvát és 25 kilogramm kolbászt.”

A felsoroltakon kívül a városban és megyében adományt gyűjtő bizottság szállítmányát is szétosztották a honvédek között, így összesen 18 kocsinyi rakománnyal kedveskedtek a fronton lévő „tizeseknek”, Nem csoda, hogy vidáman gyúltak fel a karácsonyi fények a bázison. A közös, jókedvű lakmározást követően az egész ezred együtt, mély áhítattal énekelte el a magyar himnuszt.