2024. június 01. Tünde
Kazincbarcikán ismét Adventtől Új évig
minap.hu
|
2014. november 30. 22:28
|
frissítve: 2014. november 30. 22:28
November 30-ától ünnepi díszbe öltözik a 60 éves Kazincbarcika.

A színes város és térség koncepció jegyében nemcsak nyáron, a Kolorfesztivál idején, hanem az egész éven át gazdag és különleges, közösségépítő és szórakoztató programok várják a barcikaiakat.

Az Adventtől Új évig programsorozat november utolsó napján, a város Fő terén veszi kezdetét és egészen 2015 január 10-éig várja a városlakókat, érdeklődőket.

belvaros_1221_16.jpg

Az advent melegéről a karácsonyváró játszóházak, a tél varázslatáról a városi Mikulás-ünnepség, izgalmáról a gyertyagyújtással egybekötött Adventi Korzók, meghittségéről a „Muzsikáló templom” idilli hangversenye, művészetéről a nem mindennapi tárlatok, a megújulásról pedig az újesztendő legelső hangversenye gondoskodik majd.

Advent első vasárnapján délután négy órakor indultak a programok, először fénybe öltözött a város, majd gyermekműsorok, zenés előadások szórakoztatták a közönséget.

A tűzzsonglőrök mellett Molnár Ferenc „Caramel” fellépése volt az este kiemelkedő eseménye; de újra volt Szeretetkuckó, tombolasorsolás és egyéb kiegészítő programokkal is várták a szervezők az ünnepelni, szórakozni vágyókat.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat