Leginkább az utakkal kapcsolatos problémák miatt szólaltak fel a közbiztonsági fórum résztvevői. Az is kiderült ugyanakkor, hogy a legtöbben örülnek a rendőri jelenlétnek a városrészben. A martin-kertvárosi nyugdíjas klub tagjainak már be is mutatták azokat a közösségi rendészeket, akik szeptembertől a városrészben dolgoznak majd. A polgárőrség viszont már működik.
Szécsényi Marianna (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő kiemelte, egyik fő feladatuknak tekintették a polgárőrség visszaállítását a körzetben. Örömét fejezte ki egyúttal, hogy egyre többen jelentkeznek és most már tíz fő fölötti létszámról tud beszámolni.
Sokan érdeklődtek a biztonsági ék és személyi riasztó után. Ez utóbbi a Salkaházi Programban a 10 ezer forint mellé jár a 60 év fölöttieknek. Az ajtóéket is megkapják azok, akik igénylik.
Katona Ferenc (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta, nagyon sokan megkeresték már az ajtóékek miatt. Mindenkit megnyugtatott, hogy az aktivistáik személyesen megkeresik majd a 60 év felettieket és ha igénylik, akkor a Fidesz-KDNP képviselői ellátják őket az ajtóékekkel.
Miskolc alpolgármestere szerint bár a bűncselekmények száma városszerte csökkent, még mindig van tennivalójuk. Kiss János úgy fogalmazott, büszkék arra, hogy a városi rendészet jól tudja támogatni a rendőrség munkáját, de azzal is tisztában vannak – fűzte hozzá az alpolgármester –, „hogy ezzel még nem vagyunk az út végén”.
Kiss János hozzátette, a városba települő nagy cégek biztosítják majd Miskolc gazdasági fellendülését, ezzel a város több pontján javulhat az infrastruktúra is. Több pénz áll majd rendelkezésre például az utak javítására, parkolók kialakítására, illetve arra, amire a városrészben a legtöbben panaszkodtak.