Szombaton megérkeztek a DVTK labdarúgói a Nagyvisnyó mellett található nomád edzőtáborba. A tábor első három edzésén mezőn, erdőben és tóparton futottak a labdarúgók – tájékoztatott a dvtk.eu.
Vasárnap délután előkerültek a kerékpárok is, ekkor a Lázbérci-víztározó környékén tekertek a piros-fehérek.
A hétfő délelőtt a vasárnapihoz hasonlóan erdei, majd tóparti futással telt, délután pedig Dédestapolcsányból Vadnára vezetett a csapat útja.
A megérkezést követően úszás, majd futás következett a Vadna Parkban. Az üdülőközpont munkatársainak segítségét ezúton is köszönjük!
A hétfő estét még az erdei faházakban töltötte a csapat, kedden pedig az edzőtábor zárásaként a miskolci Csorba-tavon fognak kajakozni. Pihenőnap nem lesz, szerdán délután újra a DVTK Edzőközpontban lesz jelenésük a játékosoknak, akik négy nap „labdamegvonás” után immár újra a játékszerrel együtt készülhetnek tovább a július 15-i bajnoki rajtra.